Ötödével nőtt a Budapest Airport forgalma előző évben
2024. 04. 30. 21:00
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
Az éves forgalom a 2020-as mélyponthoz képest 281 százalékkal emelkedett tavaly.
Az induló és érkező járatok száma 9,6 százalékkal, 108 068-ra nőtt 2023-ban.
Az európai utasforgalom 12,814 millió főt ért el, amely éves szinten 17,4 százalékos emelkedés 2022-hez képest.
Tavaly 1,973 millió brit utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ők voltak a legtöbben, majd az olasz (1,600 millió) és a német utasok (1,503 millió).
Az ázsiai országokból érkező utasforgalom tavaly 48 százalékkal, 1,567 millió főre emelkedett.
A KSH adatai szerint a teherforgalom tavaly 6,7 százalékkal, 142 762 tonnára nőtt Budapesten.
Fellép a GVH a népszerű influenszereket követő fogyasztók érdekében
A népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) évek óta figyelmeztet ennek jelentőségére, illetve edukatív módszerekkel felhívja a figyelmet a jogkövetésre, illetve a lehetséges jogkövetkezményekre. A GVH nemrég lefolytatott gyorselemzése alapján a hazai véleményvezérek többnyire hiányosan, vagy egyáltalán nem tüntetik fel a tartalmaik reklámjellegét. Ezért az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a GVH versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat hazai influenszerrel, számos hirdető céggel, illetve közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
Csökkent az Alteo negyedéves bevétele
Az Alteo Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben meghaladta a 26,6 milliárd forintot az előző év azonos időszakában elért 36 milliárd forintot követően, a 26 százalékos csökkenést elsősorban a szignifikánsan alacsonyabb energiapiaci árkörnyezet okozta a hő- és villamosenergia-termelés szegmensben - közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat a tőzsde honlapján kedden.
A GVH több véleményvezér és cég ellen is eljárást indított
Az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat magyar influenszerrel, számos hirdető céggel, közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
Nagy Márton a német Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának vezetőivel találkozott
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden hivatalában fogadta a német Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának (Ost Ausschuss) alelnökét Philipp Haussmannt, valamint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagját, Barbara Zollmannt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Meg kell erősíteni a hazai gazdaság szuverenitását
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megerősítse a magyar gazdaság szuverenitását. Ebben a munkában az egyik legfontosabb feladat a hazai élelmiszeripar feltámasztása, megerősítése - hangoztatta a pénzügyminiszter kedden Karcagon, a Szatmári Cégcsoporthoz tartozó Kun-Malom Grain Kft. új malomüzemének alapkőletételén.
A mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet fogadott el az EU
Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán "mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett".
Nukleáris megállapodás jött létre hazánk és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.