Érdekes módon nem Budapest az autólopások és feltörések elsődleges helyszíne - derült ki a rendőrség adataiból, amelyek az utóbbi 1 évet összesítik.
Egy 280 szobás szálloda kerül majd a Táncművészeti Főiskola egykori otthonának helyére - írja a 24.hu egy Facebook-bejegyzés nyomán. Utóbbit már elkezdték lebontani.
Megkezdődött a a Táncművészeti Főiskola egykori otthonának bontása, az épület helyére egy 280 szobás szálloda kerül majd. A portál úgy tudja, a szállodát a Marriott-csoport egyik tagja fogja üzemeltetni. Az eltűnő együttesből már csak a legmagasabb épület főfalai állnak, így a lebontási munkálatok várhatóan napokon belül véget érhetnek. Ezt követően elindulhat az építkezést megelőző tereprendezés, illetve az alapozás.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Sikerült a szlovák kormányfő operációja
- Cseh elnök: Ukrajna katonai támogatása nem zárja ki a békés rendezést
- Egyre több nagy nyugati egyetemen van Gáza-tábor, a Harvardon viszont felszedték a sátrakat a tüntetők
- Rendkívüli leletre bukkantak a régészek Alsó-Bajorországban
- Antony Blinken: Oroszország nem győzheti le Ukrajnát
- Élőben a Magyar Kupa-döntő: Paks–Ferencváros 0-0