A Pénzügyminisztérium (PM) közleményében kiemelte, az előrejelzés erősödő foglalkoztatást, javuló munkanélküliségi rátát, növekvő béreket és csökkenő inflációt mutat a következő évekre.

Hirdetés

Kitértek arra, hogy a 2023. évi konvergencia program megjelenése óta eltelt időszakot az infláció megfékezése, a külső egyensúly helyreállása jellemzi. A kedvezőtlen külső körülmények ellenére a gazdasági növekedést megalapozó tényezők folyamatosan erősödnek – rögzíti a dokumentum, kiemelve, hogy a reálbérek 2023 szeptembere óta folyamatosan emelkednek, támogatva a háztartások fogyasztásának bővülését és a gazdasági növekedést.

A program 2024-ben 2,5 százalékos, míg 2025-ben 4,1 százalékos növekedést valószínűsít, ezt követően a magyar gazdaság éves szinten 4 százalék körüli mértékben bővülhet. Ez egybevág az Európai Bizottság és az IMF előrejelzésével is, miszerint Magyarország jövőre az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet. A kormány céljainak megfelelően, a gazdaság fellendülésével a munkaerő iránti kereslet tovább élénkülhet, így a foglalkoztatottak száma továbbra is 4,7 millió fő felett alakulhat – írja a minisztérium a közleményben.

Korábban írtuk

Hangsúlyozták, hogy a kormány az egyensúly erősítésével is a gazdaság növekedését építi újra: az idei évben 4,5 százalékra csökkenti az államháztartási hiányt, míg jövőre 3,7 százalékra, majd 2026-ra 2,9 százalékra mérsékeli. Emellett az államadósság mértéke a 2023 végi 73,5 százalékról 2026-ra 70 százalék alá csökkenhet.

A kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, ezért folyamatosan figyelemmel követi a költségvetés alakulását, ennek érdekében döntéseket is hozott: a kormány a hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemezett át, miközben 2000 milliárd forintnyi fejlesztést még idén megvalósít – emelték ki.

Az újrainduló növekedés és az infláció mérséklése hozzájárul a költségvetés pozíciójának megerősítéséhez is. Mindeközben a korábbi évekhez hasonlóan kiemelt cél marad a családok és a nyugdíjasok támogatása, valamint a rezsivédelem fenntartása is – áll a Konvergencia Programban.

Magyarország 2024-2028-as Konvergencia Programja a kormany.hu honlapon elérhető – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.