Ezeket látta már?

Ekkor jelezhetnek vetélést a hasi görcsök terhesség alatt

jelez, vetélés, hasi görcs, terhesség

Várandósság alatt során a legnagyobb riadalmat a vérzésen kívül általában a hasi görcsök keltik. Nem csoda, hiszen kezdődő vetélés vagy koraszülés jele is lehet.

Dr. Rajnai Attila, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza elmondta, mi minden okozhat görcsöket, és mikor kell nagyobb bajra gondolni. Nem mindegy ugyanis, hogy a terhesség mely fázisában van!

Első trimeszter

Az alhasi görcsök a terhesség bármely fázisában felléphetnek, ám nem mindegy, hogy hányadik hétben, milyen erősségű és gyakoriságú görcsöket tapasztal a kismama. A várandósság elején a beágyazódást kísérheti a panasz, könnyű a PMS-sel összekeverni, és gyakran ekkor a nő még csak nem is tud állapotról.

Az első trimeszterben jelentkező alhasi feszülések lehetnek székrekedés vagy fokozott gázképződés következményei is. Ilyenkor szimetikon hatóanyagú készítmények alkalmazása is szóba jöhet, melyek rövid időn belül megszüntethetik a panaszokat, és ezek alkalmazása a babára nézve is biztonságos.

Második trimeszter

Ahogy nő a méh, úgy az azt tartó szalagok nyúlnak, melyet a kismama hasi fájdalomként élhet meg. Viszont ezt általában úgy lehet megkülönböztetni az egyéb görcsöktől, hogy ekkor jellemzően a has egy része, az egyik oldala fáj. Ezen kívül korábbi műtét -akár korábbi császármetszés- hege is feszülhet, mely szintén alhasi panaszokban nyilvánulhat meg.

Harmadik trimeszter

A harmadik trimeszterben a görcsök, valamint a haskeményedések gyakoribbá válthatnak (a keményedések a többedszer szülőknél akár már a 2.trimeszterben is jelentkezhetnek). Megkezdődnek ugyanis az ún. Barxton-Hicks-féle méhösszehúzódások, melyek a szülést készítik elő. Vannak, akik hónapokkal, vannak, akik csak hetekkel/napokkal a szülés előtt érzik. Ami fontos, hogy ne legyen erős, rendszeres, és naponta 10-nél kevesebbet tapasztaljon a kismama (amennyiben a 37.hét előtt van a kismama, koraszülés is lehet belőle). Érdemes még tudni, hogy az utolsó trimeszterben a magzatmozgások a baba méretéből és erejéből adódóan már igen erőteljesek, így olykor egészen fájdalmasak is lehetnek- mondja dr. Rajnai Attila, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.

Végül szót kell ejteni a szülés közeledtét jelző, rendszeres jóslófájásokról is. Ezek a 37.hét után bármikor előjöhetnek, és kezdetben rendszertelenek, majd később rendszeressé válnak. (Kórházba 5 perces fájásokkal érdemes menni).

Mikor jelez a görcs vetélést vagy koraszülést?

Nagyon fontos, hogy meg lehessen különböztetni a vetélésre/koraszülésre utaló görcsöket a normál állapotoktól. Az első és legfontosabb szabály az, hogy ha a görcs erős, gyakori, rendszeres, akkor mindenképp konzultáljon orvosával, még akkor is, ha nem jár vérzéssel! A nőgyógyász ekkor megvizsgálja a méhszáj állapotát, a baba életjeleit, a placentát, fertőzésre utaló jeleket keres, valamint előrehaladott terhesség esetén pedig ctg/nst-re teszi a kismamát.

Dr. Rajnai Attila görcsök esetén azt javasolja görcsök esetén, hogy először pihenjen a kismama és vegyen be emelt dózisú, vízben feloldható magnéziumot. Azonban, ha a görcs már régóta tart, ráadásul vérzés is párosul hozzá, vagy még így sem szűnik meg a panasz, forduljon mielőbb orvoshoz!

Szerencsére a nagyobb adag magnézium és az ágynyugalom gyakran segít, ám ha nem, fennáll a vetélés/koraszülés esélye- de ez még, sok esetben megfelelő orvosi terápiával, kórházi benntartózkodással, megállítható.

Mi minden okozhat vetélést?

  • méhlepény problémák
  • genetikai rendellenesség
  • fertőzés
  • méhszáj-elégtelenség
  • mióma, polip
  • véralvadási zavar
  • immunológiai zavar
  • hormonzavarok (pl. pajzsmirigyzavar)
  • betegségek (pl. cukorbetegség, lupus)

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Vetélés, magzatelhalás: immunológiai oka is lehet!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vetélés

Forrás: Nőgyógyászati Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához