Összeáll-e még egyszer utoljára a Federer-Nadal páros, hogy elbúcsúzhasson a spanyol is?

Búcsúzni teniszben sokféleképpen lehet, de sehogyan sem könnyű. A legtöbb esetben ugyanis a teniszező utolsó meccse egy vereség. És ez alól nagyon kevés kivétel van. Még Samprasé sem volt az, a szó legszorosabb értelmében, hiszen hiába nyerte meg élete utolsó tornáját, a 2002-es US Opent, a visszavonulásról a döntést csak később hozta meg, halogatta azt egészen a következő évi tornáig, hogy aztán ott végül ne induljon el. Talán közelebb járt az ideálishoz Flavia Pennetta, aki 2015-ben a US Openen a győzelmi beszédében jelentette be a visszavonulását, ám azután pont az Eurosport stúdiójában precizírozott és elmondta, hogy a szezon hátralévő részében azért még láthatjuk őt. És mivel a szezonzáró vb utolsó csoportmeccse előtt volt még esélye a továbbjutásra, így aztán ő is megküzdött azzal a problémával, amivel szinte mindenki: nem tudta, hogy az utolsó meccse lesz-e valójában az utolsó meccse.

Legtöbbször egy teniszező úgy vonul vissza, hogy benevez élete utolsó tornájára, és - jó esetben - ott játszik pár meccset. Ezek közül bármelyik lehet utolsó, ha éppen elveszti azt. Az igazán nagyok persze még ezekre a tornákra is tartogatnak valamiféle emlékezeteset, mint például Serena nemrégiben, vagy Agassi, aki az utolsó előtti (utolsó megnyert) meccsébe Baghdatis ellen belesűrítette az egész életét. Abban a négy órában ugyanis benne volt minden, amit Andre Agassiról tudni kell.

Nadal azt az utat választotta, amit annak idején Edberg. Ő nem egy ilyen tornát jelölt meg előre, hanem egy teljes szezont. Ami konkrétan ugye azt jelenti, hogy valójában minden helyszínen, ahova ellátogat, van egy búcsútornája. Mindenhol, minden mérkőzésén úgy lép pályára, hogy lehet, hogy az lesz az ottani utolsó meccse. Ennek köszönhetően viszont könnyedén adódhatnak olyan mosolyogtató szituációk, mint amilyen a most szombati volt Madridban.

Nyilván arra gondolt, hogy akár ez is lehet Nadal utolsó madridi mérkőzése, hiszen egy héttel korábban kikapott az ausztráltól Barcelonában. De az is megfordulhatott a fejében, hogy ez akár Rafa utolsó spanyol földön lejátszott meccse is lehet, hiszen a további terveiről azért olyan sokat pillanatnyilag tudni nem lehet.

Elvileg játszhatna még Mallorcán, Gijonban, vagy a Davis-kupa csoportkörén Valenciában is, sőt, spanyol továbbjutás esetén akár befejezhetné az év végén a Davis-kupa-döntőn Malagában, ám azért legyünk őszinték: jelen pillanatban ilyen messzire előre gondolkodni Rafael Nadal karrierjét illetően felelőtlenség. Annyit tudunk, hogy a Garrosról majd Róma után dönt, körvonalazódni látszik egy páros az olimpián Alcarazzal és,

Utóbbit pont egy hete jelentették be, alaposan beindítva ezzel a teniszrajongók fantáziáját. Abban az esetben ugyanis, ha a spanyolok nem jutnak be a Davis-kupa döntőjébe - mint ahogyan tavaly nem jutottak be -, akkor a Laver-kupát követően egyetlen olyan torna sem maradna, amihez Nadal különösebben kötődne, amiért megérné tovább folytatnia.

Amiért megérné nem a Laver-kupán, nem Roger Federer rendezvényén befejeznie.

A világbajnokság persze ilyen lenne, hiszen azt még sosem nyerte meg, ám jelenleg azt látni, hogy ott tudna lenni a szezon végén a nyolc legjobb játékos között, szinte lehetetlen. A Laver-kupa ráadásul sokkal inkább egy rendezvény, mintsem egy tenisztorna. Van ugyan tétje, de azért mégsem akkora, ott vannak ugyan a legnagyobb sztárok, de mégsem isznak annyi vért. Talán lehet úgy fogalmazni: a Laver-kupa egy ideális visszavonuló-helyszín.

Björn Borg kapitányként nyilván könnyebb kézzel tudja betenni Nadalt egy párosra, akkor is, ha esetleg nem teljesen egészséges, mint David Ferrer, akinek ugyanez a Davis-kupában, egy olyan meccsen, aminek komoly tétje van, már nem ilyen egyszerű.

A Laver-kupán még a szabályok is hajlítgathatók bizonyos keretek között, mint ahogyan hajlítgatták akkor is, amikor 2022-ben Federer búcsúzott. Itt simán előfordul, hogy valaki végül csak egy párost játszik, noha a szabályok ezt nem igazán engednék, itt simán el lehet képzelni, hogy előre megmondják, hogy Rafa az utolsó meccsét mikor játssza, így aztán fel lehet készülni erre az utolsó meccsre rendesen, meg lehet hívni mindenkit, akit csak Rafa akar, talán még a spanyol királynak sem kellene potyára kimennie.

Sőt, akár még egy dokut is lehetne forgatni, mint ahogyan Federer utolsó hetéből is lehetett.

Ha a Laver-kupán búcsúzna el Nadal, akkor még akár az is elképzelhető lenne, hogy ismét összeáll a Federer-Nadal páros. A torna a svájcié, Borg pedig három játékost meghívhat a csapatba bármiféle indoklás nélkül. Bár, őszintén szólva

Jó, jó esztétikai szempontból nyilvánvalóan közel lenne a giccshez, ha ismét ott hüppögnének a padon egymás kezét szorongatva, mint Londonban tették, de az is biztos, hogy ettől még a rajongók imádnák az egészet. És hát a Federer- és/vagy Nadal-rajongók vannak azért bőven. Persze, Federeréknek azzal kalkulálnia kellene, hogy egy ilyen meccsnek, és az ezzel járó borítékolható üzleti haszonnak azért lennének hátulütői is.

Ha ugyanis Federer bekerül anélkül a csapatba, hogy pályára lépett volna az elmúlt két évben, akkor ezzel a döntéssel egy jó időre bebetonozzák a Laver-kupát a bemutatótornák közé. Amit viszont nem biztos, hogy szeretnének. Nem ilyen pályaívet képzeltek el ugyanis a tornának. Nem véletlen került be a Laver-kupa a hivatalos ATP-versenynaptárba. A menedzsment sokkal inkább szeretné, ha valamikor majd pontok is járnak egy-egy győzelemért, mint ahogyan pontok járnak manapság a Davis-kupában is.

Ha viszont most engednek a – kétségtelenül jelentős – kísértésnek, akkor az szinte biztosan nem ez az irány.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!