“Zoli is a zsűri tagja lesz?” - Megdöbbent A Nagy Ő versenyzője a Magyarország Szépe castingján
Újra királynőt választ idén az ország, a Naphire.hu ismerős arcra bukkant az első castingon. Aztán mi okoztunk neki meglepetést.
Százával érkeztek a szebbnél szebb lányok pénteken Buda egyik legszebb rendezvényközpontjába, ott tartották ugyanis a Magyarország Szépe 2024 első válogatását. Az eseményen természetesen már a sztároktól hemzsegő szakmai zsúri is jelen volt, de nem csak közöttük akadtak ismerős arcok. A Naphire.hu szúrta ki, a parkban egy lelkesen szelfiző szőke lány várta, hogy sorra kerüljön. Őt nemrég a TV2 képernyőjén ismerte meg az ország, amikor A Nagy Ő című műsorban Jákob Zoli szívéért harcolt. A sors furcsa fintora, hogy a verseny zsűrijének elnöke évek óta a “körömkirály”, a jelek szerint erről Nati a Nap Hírétől értesült. “Zoli is a zsűri tagja lesz? Mert most nem láttam a sorok között” - kerekedett ki a fiatal szőke lány szeme, de nagyon ügyesen váltott.
“Én úgy gondolom, hogy a Zolival jó ismerősök, barátok vagyunk” - magyarázta Nati lapunknak reagálva, majd azt is elmondta, milyen indíttatásból jelentkezett a versenyre. “Őszintén, a cél az, hogy bizonyítsak önmagamnak. Igazából akármeddig jutok, én annak hálás leszek és örülni fogok, hogy én igenis eljöttem és megcsináltam és itt voltam. Hogy meddig jutok, az a sors kérdése, de nagyon örülnék neki, hogyha sikerülne bejutni a Top 20-ba” - tette hozzá. Kérdésünkre pedig azt is elmondta, jelenleg nem gondolkozik szerelemben, másra összpontosít.
“Úgy gondolom, hogy most első a karrier és az, hogy tényleg önmagamat valósítsam meg, és amikor megvalósítottam önmagam, azután fogok koncentrálni egy új szerelemre és párkapcsolatra” - mondta Nati. Hogy megvalósul-e az álma, bekerül-e majd a legszebb 20 lány közé, s így újra találkozhat-e majd Jákob Zolival, az csak a következő hetekben derül majd ki. Ami biztos: idén sem lesz már bikinis rész a versenyen, a szervezők szerint a lányok nyelvtudása, és a társadalmi felelősségvállalásra való nyitottságuk sokkal fontosabb.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Leesik az állunk! Elképesztő vagyonnal rendelkezik Paul McCartney Paul McCartney lett az első brit zenész, aki fontmilliárdos lett - derül ki a Sunday Times Rich Listájából.
- Nagyon úgy fest, nagy a boldogság Gáspár Győző családjában: új lovag került a képbe Győzike nagyobbik lánya, Evelin tavaly szakított exével, ám most úgy tűnik, a szíve újra foglalt.
- Azahriah megtörte a csendet: ezt gondolja valójában Magyar Péterről A fiatal sztár szerint ha valaki két oldalról, a DK és a Fidesz részéről is kapja a propagandát és a mocskolódást, az onnan tudja, hogy jó úton jár.
- Az RTL fenegyerekéből lett Gyurcsány jobbkeze - így él ma Batiz András Az RTL Klub egykori arca, Batiz András húsz évvel ezelőtt hagyta abba a műsorvezetést. A tévés 19 évesen kezdett el televíziónál dolgozni, 20 évesen már képernyőn volt, 22 évesen a barátaival az akkor induló RTL Klubon saját műsort indított, 23 évesen a 6. legnépszerűbb televíziós személyiség lett Magyarországon, 30 évesen pedig kormányszóvivő lett.