Fotó: MTI/Hegedüs Róbert (archív)
Hirdetés

Negyedéves alapon jelenleg az unión belül a második legnagyobb a magyar növekedés, olyan országokat megelőzve, mint Spanyolország, Portugália, Csehország, Belgium, Franciaország, Németország és Ausztria – emelte ki a vezető közgazdász.

A magyar növekedés éves alapon is előkelő helyen áll – mutatott rá -, a harmadik legmagasabb előrelépést érte el a magyar gazdaság az uniós országok között, megelőzve Portugáliát, Belgiumot, Franciaországot, Lettországot, Olaszországot, Csehországot, Németországot és Ausztriát.

Suppan Gergely hozzátette: az unió negyedéves alapon 0,3 százalékkal bővült, míg éves alapon 0,5 százalékos növekedést produkált. Azaz a magyar gazdaság az unió növekedési ütemét negyedéves alapon több mint 2,5-szeresen, éves alapon közel 3,5-szeresen múlta felül. Így tovább folytatódhat, sőt gyorsulhat a gazdasági felzárkózás.

A kormány célja, hogy idén 2,5 százalékos növekedést elérve újrainduljon, jövőre pedig 4,1 százalékos bővülést elérve magasabb fokozatba kapcsoljon. Ehhez a kedden napvilágot látott gazdasági eredmények megfelelő alapot biztosítanak – olvasható az NGM közleményében.

Korábban írtuk

Egyértelműen véget ért a recesszió

Egyértelműen véget ért a recesszió Magyarországon, mostantól csak a növekedés mértéke a kérdés – mondta az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza. 

Suppan Gergely az első negyedév GDP-adataira reagálva elmondta, hogy az elemzők egy részét is meglepték a KSH által kedden megjelentetett számok, főképp azokat, akik nem vették figyelembe a kisebb ágazatok hatásait.

Az idegenforgalom, a vendéglátás biztosan hozzátett a gazdaság teljesítményéhez, a kiskereskedelem fordulata pedig már az év elején látszott, akárcsak a hitelezés fellendülése, amely az állami támogatásoknak és a hitelek csökkenésének köszönhető – emelte ki a vezető közgazdász.

Suppan Gergely szerint a növekedés előjelei tavaly is látszottak, most pedig arra kell törekedni, hogy jövőre a növekedés üteme meghaladja a 4 százalékot. A kiskereskedelmi forgalom ma még visszafogott, de a magas foglalkoztatás és a jelentős reálbér-növekedés hatására gyorsan oldódhat a vásárlói óvatosság, és emelkedhet a fogyasztás a következő hónapok során – hangsúlyozta.