Barion Pixel Május 10-én érkezik az új Mandoki Soulmates-lemez – Zenei nagyságok is magasztalják az albumot – Coloré

Május 10-én érkezik az új Mandoki Soulmates-lemez – Zenei nagyságok is magasztalják az albumot

2024. 04. 30.

Zeneileg kivételes lemez érkezik május 10-én a Mandoki Soulmates-től.

A szakma és azok a zenei kritikusok, akiknek már volt szerencséjük meghallgatni az új albumot, egyöntetűen pozitívan fogadták és felemelő cikkekben ünneplik a „Memory Of Our Future” című, új kiadványt, méltatva annak zenei gazdagságát és művészi mélységeit a prog-rock hazájában, Angliában, és a fusion jazz kiemelkedő területein is: az Amerikai Egyesült Államokban. Ez a lemez új szintet képvisel a műfajban, és az egyértelműen kihagyhatatlan. Rajongók milliói várják izgatottan, hogy végre hallhassák az albumot, amely május 10-én jelenik meg világszerte.

Till Brönner dzsesszzenész így nyilatkozott:

Ez a zenekar egyszerűen 100%-ban képviseli  azt, amire  zenészként vágyok.

Több mint három évtizeddel megalakulása után a Leslie Mandoki által vezetett Mandoki Soulmates zenekar nemcsak zenei áttörést hozott az új „A Memory Of Our Future” című albumával, hanem precizitást is, mely a szenvedély csúcsát képviseli, egy igazi hangtechnikai mesterművet. A teljes korongot analóg eszközökkel rögzítették és állították elő a kezdetektől fogva az utolsó pillanatig, hűen megőrizve a művészi folyamat autentikus élményét az első hangtól a kész bakelitig.

Ez az analóg hangzás esztétika még egy  telefon kis hangszóróján is átjön ebben a digitális világban ahol a legtöbben streamingben fogják hallgatni.

– nyilatkozta Leslie.


Újdonság, hogy egy nyolcvanperces, egy központi gondolatra épülő album elkészítése ritka vállalkozás napjaink zenei világában beleértve azt, hogy az anyag tisztán, analóg jelfeldolgozással véglegesedett a mikrofontól a keverésen és maszteringen át a vinyl lakkvágásáig. Egy kontinensen átívelő projekt volt ez, hiszen a Starnbergi-tónál lévő Mandoki-stúdióban már lekevert analóg mesterszalagot a híres Greg Calbi (John Lennon, Bob Dylan, Paul Simon, Bruce Springsteen) finomította tovább Leslie-vel a New York-i Sterling Sound masztering stúdióban, míg a bakelit masztert az Emil Berliner Studios-ban keverték. Mindkettő garancia arra, hogy az LP kiválóan megfeleljen minden speciális audiofil igénynek.

A napjaink zenéjében ritka rögzítési és produkciós folyamat alkalmazásával sikerült az együttesnek egy melegséget és vibráló hangzást megörökítenie, ami gyakran hiányzik a digitális felvételekről. „A Memory Of Our Future” összességében olyan változatos zenei művet teremt, mely a progresszív zenétől a jazz rockig terjed és ötvözi a kompozíciós érettséget, a játékos könnyedséget, valamint a művészi szólókat izzó feszültségével és mélyreható társadalmi, politikai szövegeivel.

A Mandoki Soulmates új lemeze zenei nagyságok szerint is kimagasló alkotás lett
A Mandoki Soulmates új lemeze zenei nagyságok szerint is kimagasló alkotás lett

A Mandoki Soulmates  a rock és fúziós nagymesterek generációkat átölelő szuperbandája – melynek tagjai az alapító, Leslie Mandoki mellett: Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell (Supertramp), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), , Tony Carey (Rainbow), Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindketten a Supertrampből) – egy olyan összefogás, mely az emberiség egységéért emel szót a megosztottság útvesztői közepette.

Az „A Memory Of Our Future” albummal a Mandoki Soulmates egyedülálló módon ötvözi a zene legmagasabb minőségét a maga társadalmilag és politikailag releváns üzeneteivel. Ez a lemez nem csupán a progresszív zene és a jazz rock rajongóinak szól, hanem minden olyan embernek, aki igazi és hiteles zenét keres.

A Blood In The Water és az Enigma Of Reason című dalok azon időkre emlékeztetnek, amikor a normális élet elveszett, és félelmeink realitást nyertek.

A Devil’s Encyclopedia nemcsak egy kiáltvány a totalitarizmus és az agresszió ellen, hanem figyelmeztet a közösségi média propaganda hatásaira is.

A The Big Quit refrén soraiból: „Nehéz idők kemény embereket nevelnek, Kemény, bátor emberek könnyebb, szebb időket teremtenek, a könnyed idők könnyelmű generációt nevel fel, és a hanyag, könnyelmű generáció nehéz időket teremt megint. Ebből az ördögi körből nem találjuk a kiutat”.


A We Stay Loud című dal felhívás arra, hogy bátrak legyünk, és ragaszkodjunk a szenvedélyünkhöz, amellyel a konformitás helyett a zajos ellenállást választjuk.

„A fantasztikus dalok mélyen tükrözik Leslie Mandoki látomását arról, hogy hidakat építsen a progresszív jazz-rock  éles szövegeivel, illetve kemény megjegyzéseket tegyen a korunk társadalmi kihívásaira…”

mondta Paul B. Birch angol zenekritikus.

Magyarországon a lemez előrendelhető az MG Records oldalán.