Ez rettenetes: Fiatalkorú fiút gyanúsítanak gyermekp0rnográfiával

Ennek sosem lesz vége?

Gyermekpornográfia, n€mi erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség. A fiatalkorú – egyebek mellett – intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden.

Álprofilokkal csalta lépre áldozatait

A vádhatóság közleménye szerint a vádlott 2020-tól kezdve több álprofilt hozott létre az egyik legnagyobb közösségi oldalon. Majd

ezeken keresztül férkőzött a későbbi sértettek bizalmába.

Számítógépeikre egy olyan programot töltetett le, amivel át tudta venni az irányítást eszközeik felett.

Az egyik gyerekkorú sértettnek például megígérte, hogy megtanítja őt feltörni a különböző közösségi profilokat. Miután a gyerekkorú a megjelölt programot letöltötte, a vádlott megváltoztatta a sértett belépési kódjait különböző játékokhoz, aki így nem tudott azokba belépni.

Zsarolta azokat, akiket behálózott

A fiú közölte: csak akkor hajlandó visszaadni a jelszavakat, ha intim tartalmú fényképet, illetve videót készít magáról, illetve küld neki. Bár a gyerek eleget tett a vádlott kérésének, fiókjait nem kapta vissza.

Ezt követően a vádlott a sértett

több ismerősének is elküldte a sértettről készült képeket, videókat.

A vádlott ezen kívül további két kiskorú sértettel ismerkedett meg az interneten. Számítógépeik felett szintén átvette az irányítást, amelynek során belépési jogosultságaikat különböző játékokhoz letiltotta. A számítógépen tárolt bankkártyaadatokkal pedig

különböző online tranzakciókat hajtott végre.

Mindezek mellett a vádlott különböző internetes hirdető oldalakon hirdetett meg olyan termékeket, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezett. Így összesen 24 sértettnek mintegy 1,5 millió forint kárt okozott.

A vádlott cselekménye többek között a n€mi erőszak minősített esete, gyermekp0rnográfia, illetve csalás – olvasható a vádhatóság közleményében.

(MTI)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek