Az egész országot sokkolta a hétfői iskolai késelés Bőnyön: Tóth Andi a közösségi oldalán reagált a hírre, azt is elmondva, hogy szerinte mivel nem foglalkozunk eleget, mint társadalom.
Ahogy arról a Naphíre is beszámolt, mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba azt a kisgyermeket, akit a hatodikos osztálytársa, egy kislány szúrt szívtájékon hétfő délelőtt Bőnyben az iskolában. Úgy tudni: az összetűzés két szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki. Az áldozatot megműtötték, már magához is tért azóta. A történtek az egész országot sokkolták, Tóth Andi sem ment el mellette szó nélkül. Az énekesnő közösségi oldalán reagált a történtekre – írja a Blikk.
"Átugrunk egy elég jelentős információn. Az elkövető kislány írt egy listát azokról, akiket le szeretne szúrni, és átugorjuk, hogy ezt a kislányt a többiek csúfolták, bántották, bullyingolták. Ami persze nem jogosít fel arra, hogy valaki ilyet tegyen, abszolút nem erről van szó. Viszont ha egy kicsivel több figyelmet fordítanának az emberek ezekre az »apróságokra«, hogy bullying, akkor talán elkerülhetnénk az ilyen végeket” – fogalmazott az énekesnő.
Tóth Andi szerint ez persze semmire nem mentség, de a társadalom akkor sem fordít kellő figyelmet az ilyesn esetek megelőzésére. "Mert azt mondjuk, hogy a gyerekek ilyenek – na, ezen kéne változtatni, és akkor talán elkerüljük azt, hogy ez legyen a vége a dolgoknak" – szögezte le. Utolsó videójában pedig azt mondta, a gyerekek ezt a viselkedést nem maguktól, hanem a felnőttektől tanulják.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kevin Spacey visszatérésre készül? Ezek a sztárok tárt karokkal várják vissza Hollywoodba Sharon Stone, Stephen Fry és Liam Neeson arra szólítottak fel, hogy Kevin Spacey-t engedjék vissza a színészi pályára.
- Tóth Gabiék után újabb sztárpár válik, mi történik itt? Sajtóhírek szerint Ben Affleck és Jennifer Lopez házassága olyan mélypontra jutott, hogy már nincs más megoldás, csak a válás.
- Vidnyánszky tényleg ezt mondta a Nemzetiben megsérült színészekről? Vidnyánszky Attila szerint amíg zajlik a rendőrségi vizsgálat, minden egyéb másodlagos.
- Magyar Péter megrendülten reagált a Robert Fico elleni merényletre Magyar Péter szerint az ilyen pillanatokban különösen fontos hangsúlyozni a társadalmi béke fontosságát.