2024. április 30. – 15:03
Az Európai Parlament március közepén szavazta meg a „világ első átfogó mesterséges intelligencia-szabályozását”. Ugyan a rendelet még nem lépett életbe, de az elfogadása már formaság: a tartalomról hónapokkal ezelőtt megállapodtak az Európai Unió jogalkotásban érdekelt szervei, ezért nincs komoly kétség afelől, hogy májusban a tagállamok vezetői is leokézzák a jogszabályt.
Az uniós szervek a törvényről szóló kommunikációban a társadalmi és gazdasági kockázatok csökkentését, a mesterséges intelligencia (MI) néven emlegetett, manapság inkább a gépi tanuláson alapuló generatív megoldásokat jelentő szolgáltatások fejlesztésének és felhasználásának korlátozását hirdették, amely téren tagadhatatlanul komoly újításokat hoz majd a csomag.
Ugyanakkor legalább ilyen lényeges lehet az uniós szabályozás globális hatása, vagy annak esetleges hiánya. Az EU korábbi technológiai és ipari sztenderdjei gyakran képesek voltak tágabb nemzetközi szabványokká válni, és ezzel jelentős befolyást kölcsönöztek Brüsszelnek a világgazdaság menete felett.
Az európai üzleti szféra ezzel szemben minden hasonló esetben arra panaszkodik, hogy a szigorúbb szabályozás és a magasabb adminisztratív költségek miatt versenyhátrányba kerül a globális piacon. Ez korábban nem mindig jött be, de az MI esetében számos érv szól amellett, hogy túlzott optimizmus lenne a globális szabályozás befolyásolását – és ebből fakadóan az uniós polgárok védelmét – várni a rendelettől, miután az Egyesült Államok és Kína más irányba tart, és az EU-val szemben nemcsak a szabályozásban, hanem a fejlesztésben is élen jár.
Veszélyes, betiltjuk
Az új szabályozás a mesterséges intelligencia, azaz a „változó szintű autonómiával működő gépi rendszerek” számos felhasználását tiltja, egyes fejlesztési irányokat korlátok közé szorít, előírja a gépi rendszerek által előállított tartalom és az MI-vel való interakció világos jelölését, továbbá nagyobb átláthatóságot követel a fejlesztőktől és komolyabb felügyeletet ígér a fejlesztett algoritmusok felett.
Az emberi és polgári jogok védelmére hivatkozva tilos lesz például az érzékeny személyes adatokon alapuló biometrikus kategorizálás, az arcfelismerés bizonyos formái, a gépi érzelemfelismerő rendszerek alkalmazása, az MI-alapú profilalkotás és „társadalmi pontrendszer” kialakítása, valamint az emberek viselkedésének manipulálását célzó rendszerek fejlesztése. Kötelező lesz megjelölni a mesterséges vagy manipulált (deepfake) képi, hang- és videótartalmakat; a magas kockázatú felhasználási területek, például a kritikus infrastruktúra működtetésében, az oktatásban, az egészségügyben, a pénzügyi szektorban, a bűnüldözésben, az igazságszolgáltatásban, a demokratikus folyamatokban használt modellek és rendszerek pedig szorosabb felügyeletet kapnak és magasabb jelentéstevési és átláthatósági kritériumoknak kell megfelelniük.
Ezeket a tiltásokat mind a két irányból érték bírálatok. Egyrészt egyes jogvédők úgy vélik, a törvény így is túl engedékeny, az Amnesty International szerint például a szabályozás az üzleti és rendvédelmi szektor érdekeit priorizálja az emberi jogok védelmével szemben.
Ők arra hivatkoznak, hogy a rendőrség továbbra is használhat biometrikus adatokat és nyilvános helyeken működő arcfelismerő rendszereket egyes súlyos bűncselekmények (például emberrablás vagy terrorizmus) felderítésére, illetve megakadályozására, és bár ezt a rendelet főszabály szerint bírói engedélyhez köti, az amerikai terrorellenes háború tapasztalatai alapján ez sem mindig védi az embert a hatósági önkény elől. A belföldi szabályozás hiányosságai mellett a rendelet nem tiltja az Európában szalonképtelennek tekintett rendvédelmi rendszerek exportját, és az Amnesty szerint nem tartalmaz megfelelő transzparenciás kritériumokat az MI fejlesztésekre vonatkozóan.
Az is a bírálatok között van, hogy az uniós szabályozás nem alkalmas a potenciális MI-monopóliumok kialakulásának megakadályozására: a mesterséges intelligencia egyik fő veszélye, hogy a területen élen járó kis számú, tőkeerős cég (akár saját fejlesztéseivel, akár a kisebb konkurensek felvásárlása vagy ellehetetlenítése árán) képes lesz maga alá gyűrni a szektort, és ezzel hatalmas gazdasági és politikai hatalomra tehet szert. Mindemellett pedig a betartatás is kérdéses: az EU újonnan felállítandó MI-ügyi irodája relatíve alacsony költségvetéssel indul, és mint minden hasonló esetben, itt is kérdéses, hogy az EU képes lesz-e a területet mélyen átlátó szakemberek megfizetésére, az uniós közszolgák képesek lesznek-e lépést tartani a techvállalatokkal, illetve hogy a felügyeleti testület nem forgóajtóként fog-e működni az üzleti szféra felé.
Az MI-fejlesztésben érdekelt szektorok szerint ezzel szemben a szabályozás a fejlesztések szükségtelenül széles körét korlátozza, túlzott terheket ró az európai vállalatokra, nehezíti a bonyolult szabályozásnak való megfelelést a jogi osztály fenntartására képtelen kisebb startupok számára, és ezáltal visszaveti majd az európai fejlesztéseket. A sok nézeteltérés ellenére a jogvédők és az üzleti szféra abban nagyjából egyetértenek, hogy a szabályozás sok helyen nem teljesen egyértelmű.
Brüsszel-hatás
A szabályozás azonban nemcsak az európai polgárokról és vállalatokról, hanem az MI globális szabályozásának jövőjéről is szól. Ugyan a szabályozás kezdeményei már más nagy gazdaságokban is megjelentek, az EU valóban elsőként hozott egy átfogó, a felhasználást, a fejlesztést alapjaiban meghatározó szabályozást. A gyorsaság mögött pedig részben az a vágy áll, hogy ezek az alapelvek az EU határain túl is érvényesüljenek.
Bár ez az EU nemzetközi befolyásának hiányáról való európai károgás közben rendre elsikkad, de korábbi esetekben az uniós szabályozás képes volt globális hatást elérni, és az európai innováció elfojtása helyett harmadik országok cégeit is az európai szabályok átvételére ösztökélte az elektronikától a vegyiparig. A jelenség egyik oka, hogy a sztenderdizált árukat és szolgáltatásokat előállító globális vállalatoknak gyakran egyszerűbb teljes palettájukra vonatkozóan átvenni a szigorúbb uniós szabályozást, mint külön-külön szabványok mentén termelni az egyes piacokra. Egy másik ok, hogy az uniós szabályozás gyakran harmadik országok szabályozására is kihat.
A nyugati világ jogi és technológiai szektora közötti erős átfedések miatt az EU-s viták és döntések más országokban is befolyással vannak a szakmai és szakpolitikai diskurzusra.
A kisebb adminisztratív kapacitásokkal és szabályozói háttérrel bíró fejlődő országoknak pedig gyakran könnyebb az európai praktikákat alkalmazni, mint saját kútfőből nekiállni egy bonyolult technológiai terület szabályozásának.
A Brüsszel-hatásnak is nevezett jelenségre a legutóbbi példa a sokat bírált adatvédelmi rendszer, avagy a GDPR, amelynek bevezetését vállalati és felhasználói oldalról is rengeteg panasz kísérte, de idővel a Meta, a Microsoft és számos nagyobb és kisebb online szolgáltató is elkezdte globális jelleggel alkalmazni az uniós előírásokat. Emiatt az MI-törvény esetében pedig olyan amerikai értékelések is megjelentek, amelyek szerint az uniós szabályok az amerikai törvényhozóknak is irányadók lehetnek, és így idővel globális jelentőséget kaphatnak.
Az ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy a mesterséges intelligencia terén érvényesülni tud-e a Brüsszel-hatás. A közeljövő egyik meghatározó technológiájáról van szó, amely egyelőre beláthatatlan, de potenciálisan rendkívüli hatással lehet a gazdasági, foglalkoztatási és társadalmi helyzetre, de a katonai erőegyensúlyra és az Egyesült Államok és Kína közti nagyhatalmi versengés kimenetelére is.
Azaz míg a telefontöltők szabványait vagy az adatkezelési szabályokat illetően az európai piac szava jelentős, addig annak jóval kisebb az esélye, hogy Európa megszabja egy, a világ fundamentális felforgatására képes technológia fejlődését, főleg annak fényében, hogy egyébként a helyi vállalatok nincsenek a világ élvonalában. Mindemellett pedig egy olyan szektorról van szó, ahol a munkaerő és a szellemi termék erősen mobilis, és a fejlesztések európai leszabályozása nem jelenti azt, hogy az európai cégek vagy fejlesztők ne tudnának egy harmadik országba települni, ha falakba ütköznek.
Kína exportálja
Kína már az EU előtt elkezdte szabályozni a területet, amely bizonyos szempontból szigorúbb, bizonyos szempontból megengedőbb az uniósnál. Egyrészt arrafelé – mint arra az európai vállalatok gyakran panaszkodnak – az adatvédelemre és általában véve a digitális szolgáltatások és infrastruktúra működtetésére még szigorúbb szabályok vonatkoznak, bár nem elsősorban az emberi jogok, hanem a pártállam-biztonsági érdekeinek védelme miatt. A kínai állam újabban közvetlen tulajdonosként is megjelent a nagyobb techcégekben a szorosabb felügyelet érdekében.
Másfelől az MI, a csipgyártás és más feltörekvő technológiai szegmensek támogatása nemzeti ügy, az állam pedig nemcsak szabályozóként, hanem különböző technológiai alapokon keresztül befektetőként, megrendelőként és beszállítóként is aktív a szektorban. Ebből fakadóan a – pártállam biztonságát nem fenyegető, illetve a rendvédelem és megfigyelés területén segítő – fejlesztésekre vonatkozó szabályok a kockázatok csökkentése helyett az innováció ösztönzését célozzák. Az arcfelismerő rendszerek emberi jogi vonzatai vagy a generatív nyelvi modellek betanításához használt információk szerzői jogi védelme relatíve kevesebb figyelmet kap, mint a technológiai fejlődés támogatása és az Egyesült Államokkal való versengés.
Ez a hozzáállás egyfelől rövid távon versenyképességi előnyt jelenthet a kínai fejlesztőknek, másfelől hosszú távon növeli az MI-használat kockázatát, és a szabályozói környezet jelentős eltérései miatt a nemzetközi, vagy legalábbis nyugati piacszerzést is megnehezítheti a kínai vállalatoknak (bár mint a TikTok esete is jelzi, eleve kérdéses, hogy a jelenlegi geopolitikai környezetben a nyugati piacszerzés hosszú távon reális-e).
Eddig ugyanakkor a fentiek közül inkább a versenyképességi előny jelentkezik. A kínai vállalatok a fejlődő világba gond nélkül, gyakran állam segélyhitelezéssel megtámogatva exportálják a helyi sztenderdeken alapuló rendvédelmi és üzleti rendszereket, illetve a valamilyen formában a hazai adatkezelési környezetbe épülő termékeket és szolgáltatásokat, legyen szó a Huawei telefonokról vagy a BYD autókról (az elektromos autózás nagy és növekvő része adat, szolgáltatás és algoritmus).
A fejlődő világ egyre fontosabb gazdasági partnereként, az ázsiai termelési és kereskedelmi láncok központjaként tehát Kína ugyanúgy képes lehet „exportálni” saját szabályozási filozófiáját, mint ahogy az EU a GDPR esetében.
Ez merőben új helyzet a világgazdaságban: a korábbi, globális hatással járó uniós szabályozások idején Kína messze nem tartozott a technológiai éllovasok közé, és a nemzetbiztonsági megfontolások is kisebb szerepet játszottak a globális gazdasági viszonyokban.
Párbeszéd van, egyetértés nincs
Nem sokkal egyszerűbb a helyzet az Egyesült Államok esetében. Joe Biden hatalomra jutása után a transzatlanti gazdasági kapcsolatok új útra terelését ígérte, amelynek (a Donald Trump idejéből származó kereskedelmi háború letekerése mellett) az egyik fő jele az EU–USA kereskedelmi és technológiai tanács (TTC) létrehozása volt. Ennek a formátumnak az lenne a célja, hogy folyamatosan egyeztessenek az új technológiák politikai és gazdasági vetületeiről, valamint a lehetőségekhez mérten közelítsék szabályozásaikat, illetve harmadik országokkal szembeni stratégiájukat – avagy magyarul fogalmazva az Egyesült Államok és az EU együtt lépjenek fel a kínai technológiai nyomulással szemben.
A TTC egyeztetői fórumként relatíve sikeresen működik, szerepet játszott az Oroszországgal szembeni szankciók és technológiai exportkorlátozások koordinálásában, és a párbeszédből kinőtt egy, a fenntartható kereskedelemről szóló kezdeményezés is, amely a valóságban a szennyezőbb és olcsóbb fejlődő országokból (értsd: Kínából) származó import megsarcolását célozza – bár kézzelfogható eredményeket egyelőre nem hozott.
A TTC egyik fő csapásiránya a mesterséges intelligencia közös szabályozási és kockázatkezelési alapelveinek kidolgozása lenne, erről 2022 decembere óta folynak a tárgyalások, és a hét nagy fejlett gazdaság fórumán, a G7 keretében is folyik a tapogatózás az MI-ra vonatkozó tágabb alapelvek lefektetéséről. Ezek az ígéret szerint az emberi jogok, a joguralom és a demokrácia védelme mellett szabályoznák az MI-fejlesztéseket, illetve az azokhoz kapcsolódó gazdasági és versenyképességi megfontolásokat.
A párbeszédhez alapvető probléma ugyanakkor, hogy Washington és Brüsszel más filozófiát követ: míg az uniós hozzáállás a kockázatok minimalizálására és a felhasználók védelmére törekszik, addig az amerikai kormány szabadosabban közelít a kérdéshez.
Az Egyesült Államokban a terület első komolyabb szabályozási lépését egy tavaly őszi elnöki rendelet rakta le, amely előírta az MI-fejlesztők kötelező kormányzati adatszolgáltatását és útjára indította a biztonsági sztenderdek kialakításának folyamatát. Az AI szabályozása emellett a bírói gyakorlaton keresztül is megindult, például a modellek tanítására használt információk és médiumok, illetve a modellekkel előállított tartalom szerzői jogi vonatkozásainak kérdésében.
Ez szakértők szerint első lépésnek megfelel, de nagyon messze van attól a szinttől, amit az európai szabályozás képvisel. Az amerikai kormány azonban egyelőre nem is akar elmenni odáig, mint Európa, mert nagyobbra tartja az algoritmusok üzleti értékét, illetve a globális technológia versengésben betöltött jelentőségét. A washingtoni kormányzati értékelések szerint az uniós szabályrendszer túl szoros korlátok közé akarja szorítani a fejlesztéseket, emiatt „enyhíti a várható termelékenységnövekedést és a befektetések és munkahelyteremtés mértékét”.
A kérdésben csavart jelent, hogy az MI-startupok érdekei nem feltétlenül egyeznek a kormányzati filozófiával: az Egyesült Államokban az AI-fejlesztésekben élen járó cégek komolyabb és szigorúbb szabályozás mellett lobbiznak. Ennek a hivatalos magyarázata, hogy a kormányzatnál jobban átlátják és ebből fakadóan jóval komolyabban veszik a potenciális veszélyeket; a cinikusabb, hogy piacvezetőként érdekükben áll a feltörekvő szereplők lehetőségeinek korlátozása.
Ezzel szemben a német és francia feltörekvő vállalatok attól tartanak, hogy az uniós szabályozás olyan korlátok közé szorítja őket, amely behozhatatlan hátrányt jelent majd a domináns amerikai konkurencia elleni versenyben.
Nagy a szakadék a technológiapolitikában
Az Egyesült Államokkal számos további technológiai szabályozói kérdésben is vitában áll az EU. Az egyik ilyen, hogy az elmúlt években számos európai ország szabott ki digitális szolgáltatási adót nagy amerikai technológiai vállalatokra, mindenekelőtt a Facebookot tulajdonló Metára, a Google-re (illetve a mögötte álló Alphabetre), az Amazonra és az Apple-re szabva, arra hivatkozva, hogy ezek a vállalatok az adott országban nyújtott szolgáltatásaik után máshol (jellemzően Írországban) adóznak. Erre az Egyesült Államok kereskedelmi megtorlással fenyegette meg többek között Ausztriát, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot is.
A belengetett védővámok végül nem léptek életbe, de a tárgyalások sem haladnak, legutóbb februárban 2024 közepéig tolták ki a megállapodási határidőt. A nézeteltérést eredetileg a globális minimumadó oldotta volna fel, ám ez hiába volt a Biden-kormány egy fontos nemzetközi terve, és hiába növelné az amerikai adóbevételeket, a képviselőház republikánus többsége nem támogatja a ratifikációt.
Az uniós digitális piaci szabályozás is komoly súrlódásokat szül, miután Washingtonban nem örülnek neki, hogy Európában relatíve gyakran bírságolják a nagy amerikai techcégeket a piaci versenyt torzító lépéseik miatt. Legutóbb az Apple-t bírságolta meg az Európai Bizottság 1,8 milliárd euróra, amiért saját zenestreaming-applikációját részesítette előnyben a konkurenciával szemben az iPhone-okon és iPadeken.
Ezek a feszültségek persze elhanyagolhatók ahhoz képest, amely Donald Trump republikánus elnökjelölt esetleges ismételt hatalomra jutása esetén jönne. A technológiai- és szolgáltatáskereskedelmi vitákban relatíve kicsi a nézeteltérés az amerikai Demokrata Párt és a Republikánus Párt között, de a taktikai hozzáállás nagyon más. Trump és tanácsadói a hosszas és gyakran eredménytelen tárgyalgatás helyett az amerikai gazdasági és politikai erő közvetlen alkalmazásában, avagy a zsarolásban hisznek. Emiatt a TCC-ben részt vevő tisztviselők szerint a párbeszéd jó eséllyel nem élné túl az amerikai kormányváltást, és a jövőben konfrontatívabb keretek között folytatódhatna a fenti alkudozás.