Közélet

Bardóczi: Csak újabb gondot okozott a „bűnös cég” önkényes éjjeli virágültetése a Deák téren

Bardóczi Sándor Facebook-oldala
Bardóczi Sándor Facebook-oldala

„Csak újabb gondot, megoldandó problémát és többletforrás igényt jelent” az az éjszakai gerillaakció, melynek során a letaposott virágokat igyekeztek pótolni az Erzsébet téren – közölte Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész a közösségi médiában.

A többletköltségeket, mint írta, ugyanúgy kiszámlázzák majd a kárt okozó cégnek, mint a kárt amelyet még mind a mai napig nem fizettek meg – tette hozzá.

Emlékezetes, hogy a  telefontokokat áruló Mobilfox influenszere, Szépréthy Roland nemrég egy vitatott utcai akció során ezres címletekben kétmillió forintot szórt szét a fővárosban, a gyors meggazdagodás reményében összeverődött, hétezer fős tömeg pedig úgy megvadult a levegőben szállingózó bankók látványától, hogy teljesen letaposta a Deák téri virágágyat. A pénzszórás szervezői ellen jogosulatlan reklámtevékenység és közterület használat miatt indult eljárás.

Szépréthy később egy TikTok-videóban vállalta a felelősséget a virágtiprásért, majd egy Instagram-sztori tanúsága szerint április 25-én éjjel többedmagával az összes letaposott virágot visszaültette.

Karácsony Gergely főpolgármester a virágok letaposását eredményező akció után közösségi virágültetést szervezett április 28-ára, ezt végül egy másik helyszínen, a Clark Ádám téren tartották meg.

Bardóczi Sándor szerint a Deák téri ültetés nem igazán sikerült, mert a növények gyökerei félig kilógnak, nem volt talajelőkészítés, s már most fonnyadoznak is, mert az UV-hez való szoktatásuk sem történt meg.

„Az volt a minimum elvárásunk, hogy fizessék ki az 1,9 millió + ÁFA-ra becsült kárt, amit a meggondolatlan rendezvényükkel okoztak, de ha tényleg szeretnének tevőlegesen is részt venni az ültetésben, akkor az csak a FŐKERT szakfelügyelete mellett, a főpolgármester által meghirdetett közösségi ültetésen lehetséges, ebben részt tudnak venni, ha akarnak” – részletezte a főváros főtájépítésze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik