Karácsony Gergely főpolgármester általános helyettese, Kiss Ambrus a Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik meghatározó háttérembere volt, s a 2002-től 2010-ig tartó baloldali kormányzás alatt több fontos pozíciót is betöltött a szocialisták egyik kulcsembere, a néhai Kiss Péter mellett. Így először a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, majd 2003 márciusától miniszteri tanácsadó volt a szintén Kiss Péterre bízott Miniszterelnöki Hivatalban.

Hirdetés

Ezt követően, 2006-ban és 2007-ben a szociális és munkaügyi miniszter kabinetfőnökeként tevékenykedett, 2009-től pedig a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszterénél töltött be ilyen tisztséget. A főnökét ekkor is Kiss Péternek hívták, ahogyan akkor is, mikor ugyanazon év áprilisától társadalompolitikai szakállamtitkárként dolgozott a MeH irányítójának keze alá – ismerteti a Magyar Nemzet.

Korábban írtuk

A baloldali kormányzat bukása után is puhára esett

Kiss Ambrus a baloldali kormányzat bukása után is puhára esett: a 2010-es kormányváltás környékén megalapított Policy Agenda nevű elemzőcégnél landolt. A vállalkozás elemzői közül többen is Kiss Péter munkatársai voltak korábban, és a csapat része volt Belyó Pál is, az Ecostat egykori vezetője. Ez azért lényeges, mert utóbbi intézmény – amely ugyancsak a Kiss Péter irányította Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott – 2006 és 2010 között 910 millió forint megbízást adott külső cégeknek.

A Népszavánál támogatott PR-cikkekre és konferenciaszervezésre például 14,12 millió forintot költött a háttérintézmény, a 168 Óra című hetilapban pedig rendszeres publikálásra 12 millió forintot fordítottak egyetlen év alatt. A Policy Agenda és Kiss Ambrus rendre felbukkant ezen médiumokban az elmúlt évtized első éveiben.

Bár Kiss a 168 Órának 2019 novemberében adott interjúban arról beszélt, hogy „szürke eminenciás” szeretne lenni, ekkor már tudni lehetett, hogy Karácsony Gergely fővárosi vezetésének tagja lesz. A főpolgármester Kiss elmondása szerint azzal kérte fel, hogy „kell egy olyan ember, aki az igazgatási rendszert és a politika világát is ismeri.” A 2021-es Városháza-botrány kapcsán nyilvánosságra került hangfelvételek a fenti kijelentéseket is új megvilágításba helyezik.

Kiss Ambrust Bajnai Gordon ajánlotta be a városházára

A Magyar Nemzet emlékeztet, az ügy egyik kulcsszereplője, Gansperger Gyula üzletember arról vallott, hogy a fővárosi ingatlanokat fű alatt, egyfajta jutalékos rendszeren keresztül értékesítették, és Kiss Ambrus főpolgármester-helyetteshez csorogtak vissza a pénzek.

„A jutalékos rendszerben, amit nekem a (Berki) Zsoltnak kell fizetnem. […] Az csak a Kiss Ambrus felé van”

– fogalmazott Gansperger, aki arról is beszélt, hogy Kiss Ambrust Bajnai Gordon egykori szocialista kormányfő ajánlotta be a városházára, s hogy tulajdonképpen az általános főpolgármester-helyettes, valamint Tordai Csaba – Karácsony Gergely jogi főtanácsadója – irányítják a hivatalt.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.