Uniós eljárás indul a Facebook és az Instagram ellen

2024. április 30. – 14:49

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság kedden hivatalos eljárást indított, hogy értékelje, a Facebook és az Instagram mögött álló Meta megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA). (A rendeletről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.)

A testület közleménye a Meta megtévesztő reklámokkal, politikai tartalmakkal kapcsolatos szabályaival és gyakorlatával indokolta a vizsgálatot. Jogsértő lehet az is, hogy az európai parlamenti választások előtt nincs hatékony, harmadik fél által biztosított, valós idejű, a civil párbeszédet és a választások figyelemmel kísérését biztosító eszköz. Az erre alkalmas CrowdTangle-t épp leépíti a Meta, és nem is pótolja mással.

Az Európai Bizottság emellett arra gyanakodik, hogy az illegális tartalmak jelentésére, felhasználói jogorvoslatra és belső panaszkezelésre használt mechanizmusok nem felelnek meg a DSA követelményeinek, és a Meta nem nyújt kellő hozzáférést a kutatóknak a nyilvános adatokhoz.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen hangsúlyozta: olyan szabályokat hoztak létre, amelyek „megvédik az európai állampolgárokat harmadik országok célzott dezinformációitól és manipulációjától.

Ha arra gyanakodunk, hogy megsértik a szabályokat, cselekszünk” – indokolta az eljárást. „Ez mindig igaz, de különösen demokratikus választások idején”

– utalt a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokra. (Magyarországon június 9-én voksolhatunk.)

Az eljárást részben a Meta, részben bizottsági és nyilvános jelentésekre alapozzák. Az uniós testület tavaly szeptemberben is kérdéseket tett fel a cégnek az illegális tartalmakról és dezinformációról, az adatokhoz való hozzáférésről, a reklámmentes előfizetésről és a generatív mesterséges intelligencia használatáról. A mostani eljárást többek között a Meta válaszaival indokolták.

Ha egy cég nem teljesíti a DSA előírásait, akár a globális éves forgalma hat százalékára megbírságolhatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!