Belföld

22 évet kértek a volt tűzoltóra, aki nyolc éven át erőszakolta kislányait az anyjuk segítségével

Nyolc éven át erőszakoskodott a saját valamint élettársa előző kapcsolatból született kislányával egy volt tűzoltó. A kislány anyja semmit nem tett, amikor tudomására jutott a dolog, hanem aktív részese lett a brutális szexuális erőszaknak. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt a szexuális erőszakot elkövető pár ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség által közölt vádirat szerint a negyvenes éveiben járó férfi a kiskorú sértettek ellenállását veréssel, vagy megöléssel fenyegetéssel megtörve, mindkét gyermeket nagyjából tíz éves koruk óta bántalmazta szexuálisan.

Az abúzus és a bántalmazás addig tartott, amíg a sértettek nagykorúvá váltak és elköltöztek otthonról. A férfi élettársa tudott a történtekről, azonban nem vetett véget az erőszaknak, hanem később, néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekek szexuális cselekmények elvégzésére, illetve azok tűrésére kényszerítésében.

A gyermekek bántalmazásán túl a férfi az élettársát is rendszeresen verte, a nő több, csonttöréssel járó sérülést is elszenvedett az évekig tartó erőszak során. A férfi az eljárás kezdete óta letartóztatásban van, élettársa 4 hónap letartóztatást követően, bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.

A nő a nyomozás során részben beismerő vallomást tett, míg a férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. A rendvédelmi dolgozó – aki az ügyészség korábbi közlése szerint tűzoltó volt – jogviszonya a nyomozás kezdeti szakaszában megszűnt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást a többszörösen minősített nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények, kiskorú veszélyeztetése, valamint a súlyos testi sértéssel és személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak miatt, és vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség 22 évet kért a volt tűzoltóra előkészítő ülésen történő beismerés esetére, míg a nőre 12 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá azt, hogy a bíróság mindkettőjüket végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy tevékenység végzésétől, amelynek keretében kiskorúakkal kerülnének kapcsolatba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik