Megtörtént az első hivatalos megjelenés: visszatért Károly király a közéletbe
A király fontosnak tartja a daganatos betegségek kutatására tett erőfeszítéseket.
Először a rákdiagnózisa óta Károly király ma hivatalosan is visszatért a közéletbe Kamilla királyné oldalán.
Hír jött, óriási. Károly király már holnap munkába áll, az állapotáról kiderült, hogy...
A 75 éves uralkodó egy rákkezelő központot látogatott meg, hogy a 76 éves királynővel együtt üdvözölje a betegeket és az egészségügyi szakembereket. A királyi pár célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet a rákkezelő központ által támogatott innovatív és fáradhatatlan kutatásokra.
„A további királyi programokat a felépülés sikeréhez igazítják”
– állt a Palota közleményében.
Mivel már melegebb időjárás, a többi rendezvényt – amire a király hivatalos – a szabadban tartják, így elkerülhető az a kockázat, amelyre sok rákbetegnek fokozottan kell figyelnie.
Ezt a palota szóvivője erősítette meg a múlt héten:
„A keddi látogatás volt az első, a számos külső kötelezettség közül, amelyet Őfelsége az elkövetkező hetekben vállal.
Hozzátették:
– A király orvosi csapata nagyon bátorítónak tartja az eddig elért haladást, és a király továbbra is pozitívan áll a gyógyulásához.”
Vilmos herceg emellett környezetvédelmi kezdeményezésekben és a mentális egészséggel kapcsolatos kampányban vesz részt.
Ezeket olvastad már?
Durván belekötöttek a kommentelők Kasza Tibi feleségébe: "Semmit sem tett le az asztalra"
Megható dolgot üzent Bochkor Gábor Várkonyi Andreának
Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént - mondta Görbe Nóra Gát György haláláról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?