2p

Kína közvetítésével közeledhet egymáshoz a Hamász és a Fatah.

A rivális palesztin csoportok, a Hamász és a Fatah politikai akaratukat fejezték ki, hogy párbeszéd útján próbáljanak megbékélni, ezáltal a két csoport képviselői biztató előrelépést értek el a kínai fővárosban a megbékélés előmozdításáról folytatott legutóbbi tárgyalásokon – közölte a kínai külügyminisztérium kedden.

Megbékél egymással a két arab fegyveres szervezet?
Megbékél egymással a két arab fegyveres szervezet?
Fotó: Depositphotos

„A Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom és az Iszlám Ellenállási Csoport képviselői néhány nappal ezelőtt érkeztek Pekingbe, hogy mélyreható és őszinte párbeszédet folytassanak – mondta Lin Csien külügyi szóvivő kedden. – Megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalások menetét a palesztin szolidaritás és egység mielőbbi megvalósítása érdekében” – közölte, hozzátéve, hogy a felek számos konkrét kérdésről folytattak megbeszélést és biztató előrelépést értek el.

„Nagyra értékelték Kína szilárd támogatását a palesztin nép jogos ügye iránt, hogy helyreállítsa törvényes nemzeti jogait, megköszönték a kínai félnek a palesztin belső egység megerősítésének elősegítésére tett erőfeszítéseit, és megállapodásra jutottak a jövőbeli párbeszédre vonatkozó elképzelésekről” – mondta el a szóvivő.

A két rivális frakció azóta nem rendezte politikai vitáit, hogy a Hamász harcosai 2007-ben egy rövid háborúban kiűzték a Fatahot a Gázai övezetből.

Kína régóta elismeri a palesztin államot, folyamatos kapcsolatokat épít a térség nemzeteivel. Az elmúlt években igyekezett a palesztin és izraeli felekkel is kapcsolatot teremteni, és egy közel-keleti ügyekkel foglalkozó különmegbízottat nevezett ki, aki Izraellel és a palesztin hatósággal is tárgyalásokat folytat.

2023 márciusában Kína volt a házigazdája a Szaúd-Arábia és Irán közötti tárgyalásoknak is, amelyeken a két regionális nagyhatalom megállapodott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij most nagyon szeretne békét - Amerikától és Kínától kéri
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 17:44
Joe Bident és Hszi Csin-pinget is meghívta Svájcba az ukrán elnök, hátha ők el tudják hozni a valódi békét. Ment az üzengetés a nyugati fegyverek oroszországi bevetése ügyében is.
Nemzetközi Olaf Scholz továbbra is hátra kötve tartaná Ukrajna fél kezét
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:53
Saját koalíciós partnerével is szembe megy a kancellár, nehogy a szükségesnél jobban feldühítse az oroszokat.
Nemzetközi Nem jött be Macron számítása: már menekíteni kell francia területről az európaiakat
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:07
A rendőri erősítések és az elnöki látogatás ellenére sem javult a helyzet a lázongó szigetcsoporton.
Nemzetközi Medvegyev már radioaktív hamut vizionál Varsóba - megszólalt Lavrov is
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 15:26
Az elmúlt napok hírei kapcsán durrant el néhány vezető orosz politikus agya.
Nemzetközi Megszólaltak a szirénák Tel-Avivban - mi történik?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 14:29
Hónapok óta nem érték el palesztin rakéták Izrael belső területeit, most mégis menedéket kellett keresnie Tel-Aviv lakóinak.
Nemzetközi Új hírek érkeztek Robert Ficóról, még mindig van miért aggódni
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:56
Párttársa és a kórház is nyilatkozott a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.
Nemzetközi Készülődik Brüsszel elfoglalása? Nyilvánosan udvarol Orbán Viktor francia szövetségese Giorgia Meloninak
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:28
De egyelőre úgy tűnik, kosarat kap, és nem fuzionál a két nagy jobboldali pártszövetség.
Nemzetközi Sokkoló felvételen látható a harkivi áruház elleni támadás pillanata, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 12:33
Biztonsági kamera felvétele került elő a lebombázott áruházból, amelyben több mint 200-an tartózkodhattak a támadás pillanatában.
Nemzetközi Vétó nélkül is meg tudja akadályozni Ukrajna megsegítését a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 11:51
Elvben közös döntés született az orosz vagyon kamatainak kiutalásáról, gyakorlatban viszont Magyarország megint botot dug a küllők közé.
Nemzetközi A kolozsvári metróépítés gyors megkezdése csak választási fogás?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 11:06
A metró építési engedélyét sürgősségi eljárással fogadták el a múlt héten, amely indokolatlan és szabálytalan volt, és a júniusi munkakezdéshez szükséges gépek sem érkeznek meg - írja a Maszol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG