Az új szerb kormánynak 31 minisztere lesz, köztük hat tárca nélküli miniszter, tíz nő és négy párton kívüli politikus – közölte Milos Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke. Mint mondta, nyolc olyan személy is helyet kapott a kormányban, aki előtte még soha nem volt miniszter, hárman pedig nem az előző megbízatási idő alatt, hanem korábban vezették valamelyik szerbiai tárcát.

Hirdetés

A változások között szerepel, hogy Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke ezentúl nem a külügyi, hanem a belügyi tárcát vezeti. Az új külügyminiszter Marko Djuric lesz, aki legutóbb Szerbia washingtoni nagykövete volt, korábban pedig a szerb kormány Koszovó-ügyi irodáját vezette.

Bekerül a kormányba Aleksandar Vulin is, aki korábban belügyminiszter volt, tavaly pedig nemzetközi nyomásra lemondott a biztonsági-információs ügynökség (BIA) vezetéséről.

Mivel nem kell módosítani sem a kormányról, sem a minisztériumokról szóló törvényt – ugyanis ugyanannyi tárca maradt, mint az előző mandátum során –, így csak a miniszterelnök-jelölti programról és a leendő kormánytagokról folyik majd a vita. A várakozások szerint a képviselők legkésőbb csütörtökön, három nappal az alkotmányos határidők lejárta előtt szavazzák meg az új szerb kormányt.

Korábban írtuk