Az Unió agrártámogatás rendszere túl bürokratikus, miközben a környezetvédelmi kérdésekkel messze túlmentek az ésszerű határokon - mondta az mezőgazdasági miniszter, az uniós agrárminiszterek tanácskozása után. Nagy István szerint az uniós mezőgazdaság jelenlegi helyzete jól példázza a brüsszeli döntéshozók elmúlt öt éves teljesítményét. A tárcavezető szerint míg versenyképes, modern és fenntartható európai mezőgazdaságot ígértek, addig a tagállamok többségében tüntetnek a gazdálkodók, mert elvesztették piacuk egy részét az ukrán agrártermékek beáramlása miatt.
A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet: azzal, hogy az Európa Tanács kizárta a döntésből Oroszországot, lehetetlenné teszi, hogy közvetlenül szembesítse az oroszokat a véleményünkkel.
A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, idén a Hír televízió is élőben közvetíti, előtte és utána pedig szakértőkkel beszélget a stúdióban a műsor házigazdája, Zavaros Eszter.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Nemzetbiztonsági kockázat miatt érkezett feljelentés az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, miután a 444-hez kiszivárogtatták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának, Szabó Hedvig altábornagynak a levelét.
Magyar Péter és pártja tagjainak kijelentései azért is veszélyesek, mert Szlovákiában a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet elkövetőjét is a politikai ellenszenvből kialakult vak gyűlölet vezérelte.