Közélet

Megszavazták: megépülhet a mini-Dubaj Rákosrendezőn

Vörös Szilárd
Vörös Szilárd

Az Országgyűlés 134 igen szavazat, 43 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett elfogadta azt a törvényt, amely általános gazdasági együttműködés mellett a vitatott Rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat értelmében a területet a kormány értékesíteni fogja a beruházó számára, tehát a mini-Dubaj projekt végül nem állami területen valósul majd meg, az egész ingatlan magánkézbe kerül. Továbbá a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősíti a projektet.

„A vonatkozó magyar jogszabályok által megengedett mértékben és feltételek mellett, a projekthez kapcsolódó szerződések, programok és megállapodások egyik fél esetében sem, de különösen Magyarországon nem képezik közbeszerzési, pályázati, versenyeztetési eljárás vagy bármely más, a megállapodás ratifikációja időpontjában Magyarország vagy az Egyesült Arab Emírségek nemzeti jogszabályaiban meghatározott eljárás tárgyát” – írja a törvény.

A kormány továbbá ígéretet tesz rá, hogy – amennyiben ez lehetséges – a majdani fejlesztések, lakások, egyéb ingatlanok a kedvezményes, 5 százalékos áfával legyenek értékesíthetők. A beruházáshoz szükséges infrastrukturális fejlesztéseket a kabinet biztosítja legalább 800 millió euró (304 milliárd forint) értékben.

Mindez gyalogos és közúti felüljáró létesítését, valamint a vasúti pálya befedését jelenti olyan módon, hogy ott egy park legyen kialakítható. Emellett kivezetnék idáig a kisföldalattit, s amennyiben létrejön a repülőtéri gyorsvasút, akkor közvetlen kapcsolat létesül a légikikötő és Rákosrendező közt.

A projekt megvalósulása érdekében az Egyesült Arab Emírségek vállalja, hogy egy olyan, ötmilliárd eurós (1934,2 milliárd forint) beruházást hajtson végre a leendő fejlesztő, ami magában foglalja többek közt a rákosrendezői vasútállomás megépítését. Az itt épülő lakásokra szintén öt százalékos áfa lenne érvényes. Nem utolsó sorban azt is kikötik, hogy a két ország létrehoz egy olyan bizottságot, amely elősegíti a megvalósulást.

A vitatott mini-Dubaj projektet sok bírálat érte. Többek közt felrótták a szennyezést, valamint azt is, hogy az állam kiáruítja a vagyont. Továbbá olyan hírek is voltak, amely szerint Európa legmagasabb felhőkarcolóját is itt építené meg a kivitelező. A mini-Dubaj előkészítés zajlik, a terület kiürítése már meg is kezdődött, a MÁV zuglói szolgálati lakásaiban élőknek is menniük kell, mindössze 30 napot kaptak erre.

Karácsony: A budapestiek nem kérnek a mini-Dubajból

Karácsony Gergely főpolgármester azt írta a Facebook-oldalán a törvény elfogadása után: A budapestiek nem kérnek a mini-Dubajból, nem akarják elherdálni a város aranytartalékát, nem engedik elcsúfítani a városképet, a Rákosrendezőn pedig megfizethető lakásokat és Parkvárost akarnak, „és mi érvényt szerzünk az akaratuknak!”

 

Hozzátette, a hétvégén lezárult második Budapesti Lakógyűlés eredményei „köteleznek bennünket is, a kormányt is, de még a külföldi befektetőket is. A mintegy 25 ezer budapesti szavazó 94 százaléka Parkvárost akar mini-Dubaj helyett, csaknem 95 százalékuk államközi szerződés helyett nyílt versenyeztetéssel választaná ki a befektetőt és 92 százalékuk egyetért azzal, hogy csak olyan épületek épüljenek, amelyek nem érintik az Andrássy út és a Hősök tere világörökségi látványát. Világos az akarat: nem a milliárdosok luxusának, hanem a budapesti többségnek fejlesztjük ezt a várost, nem engedjük tönkretenni a városképet.”

 

Szerinte ideje újra emlékeztetni Orbán Viktort a mondatára: „amit a budapestiek nem akarnak, az nem lesz”. „Hát, mini-Dubajt nem akarnak, akkor ez nem lesz” – tette hozzá. Egyben jelezte, hogy az államközi szerződés súlyosan ellentétes az uniós joggal, a főváros ezért az Európai Bizottsághoz fordul a jogai érvényesítéséért.

Frissítünk!

Reagált a törvény elfogadására Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt is. Azt hangsúlyozta, hogy minden korábbi terv egy új, legalább 25 hektáros, Zuglót, Rákospalotát, Angyalföldet kiszolgáló közpark létesítésével számolt a Vasúttörténeti Park mellett. Ennek nyoma sincs a dokumentumokban, ez is beépíthető területté válna a szerződés szerint. Az Országgyűlés pedig úgy adja verseny nélkül arab befektetőknek a 130 hektáros, fél kerületnyi területet, hogy semmit nem ír elő, semmit nem vár el, semmit nem rögzít arról, milyen funkciójú, milyen magasságú városrész épülne oda, ráadásul mMinden létező építési előírás alól kiemelik a beruházást, így sem az épületek magasságára, sem a tömbök méretére és funkciójára vonatkozóan nem marad befolyása a kerületi és fővárosi önkormányzatoknak, és a szükséges közlekedési beruházásokra sincsenek garanciák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik