A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a tádzsik kollégájával, Szirodzsiddin Muhriddinnal folytatott találkozóján kiemelte, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökségre rendkívüli kihívásokkal és veszélyekkel teli időszakban kerül sor.

Hirdetés

Emlékeztetett rá, hogy a közösség szomszédságában több mint két éve fegyveres konfliktus pusztít, és ez igen súlyos negatív következményekkel jár a kontinens országaira nézve.

„Sajnos, egyes európai politikai vezetők úgy gondolják, hogy ők maguk is háborúban állnak, hogy Európa is háborúban áll, miközben ez nem igaz, mivel ez a háború Ukrajna és Oroszország között zajlik” – húzta alá.

Szijjártó Péter ennek kapcsán arra is figyelmeztetett, hogy minél tovább tart a háború, annál nagyobb a kockázata a további eszkalációnak.

Korábban írtuk

Szavai szerint veszélyes irányba haladnak a folyamatok, amit jól példáznak a nyugati katonák esetleges Ukrajnába küldéséről vagy éppen a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségéről szóló közelmúltbeli nyilatkozatok.

„Ezért együtt kell működniük azon országoknak, amelyek a béke pártján állnak, amelyek eléggé bátrak ahhoz, hogy felszólaljanak a béke mellett” – jelentette ki.

„És remélem, hogy ez az együttműködés segíteni fog a békés megoldás megtalálásában” – tette hozzá.

A miniszter arra is kitért, hogy a mostani immár a tizenegyedik találkozója tádzsik hivatali partnerével, ez pedig jól mutatja, hogy a két ország milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak.

Közölte, hogy hamarosan további tájékoztatás várható a dusanbei látogatásáról.