Nem akármilyen ügyben kezdődhet meg a Városházáig érő fővárosi számlagyár kulcsszereplőjének egyik büntetőpere. Az események egészen 2020-ig nyúlnak vissza, amikor azzal gyanúsította meg Vig Mór praxisától eltiltott ügyvédet a hatóság, hogy egy elmérgesedett vita után verőlegényeket küldött felesége volt kedvesére – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A két elkövetőt gyorsan megtalálták a rendőrök, és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés kísérlete miatt. Viget a bűncselekmény megbízójaként azonosították, és felbujtás gyanújával őt is kihallgatták a nyomozók. Az eljárást végül idővel megszüntették, mert a hatóság szerint kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy az érintetteknek közük lenne a bűncselekményhez.

Az áldozat ebbe nem volt hajlandó beletörődni és pótmagánvádat terjesztett elő, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) befogadott, a tárgyalás pedig rövidesen kezdetét veszi.

Csak a szerencsén múlott, hogy nem szenvedett súlyos sérüléseket

A Magyar Nemzet birtokába jutott iratok szerint csak a szerencsén múlott, hogy a férfi a verés következtében nem szenvedett súlyos, maradandó sérüléseket. Már csak azért is, mert viperával támadták meg: a sértett a fején, a karján és a lábán is komoly sérüléseket szenvedett. Fontos körülmény, hogy mindkét támadó jól ismert az éjszakában, egyikük pár éve a „kötözős” rablóbanda tagjaként fogott el a rendőrség: a 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat országszerte több települést érintett, fővárosi, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, valamint Baranya vármegyében hasonló módszerrel elkövetett bűnesetek kerültek górcső alá.

A Magyar Nemzet által megismert hatósági dokumentumok szerint Vig haragosának másik támadója is igazi nehézfiú, és szintén ismert személy az éjszakában. Ráadásul a múltban rengeteg bűncselekményt írtak a férfi számlájára: zsarolás, lopás, kényszerítés, rongálás, súlyos testi sértés, emberölés előkészülete, lőfegyverrel való visszaélés, vesztegetés, csalás. Mindezekért a nehézfiú korábban hosszú börtönéveket kapott.

Az ex-ügyvédet egy adóhatósági razzia után vették őrizetbe

Persze mindez, valamint több más, Vighez köthető cselekmény csak azután került reflektorfénybe, hogy az ex-ügyvédet tavaly novemberben egy adóhatósági razzia után őrizetbe vették, majd letartóztatták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot. Vig a gyanú szerint egy hatalmas méreteket öltő számlagyárat működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

Korábban írtuk

Ezzel a botránnyal összefüggésben egy Hegedüs Dániel nevű ügyvédnél és a Lánchíd túlárazott felújítását is végző A-Híd Zrt.-nél is házkutatást tartott a NAV. Karácsonyék a 2019-es hatalomváltás után érthetetlen módon új közbeszerzést írtak ki a hídfelújításra. Ezek után a győztes A-Híd ötmilliárddal drágább ajánlattal nyert, mint amennyiért az előző városvezetés alatt végezte volna el a munkát. Bajnai egyik bizalmasa egy hangfelvétel-leirat szerint arról beszélt, hogy a drágulás oka korrupció volt, hiszen jelentős összegek kerültek a projektből baloldali politikusok zsebébe.

Vig Mórt 2022 januárjában eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától

Később az is napvilágot látott, hogy az A-Híd közel másfél milliárd forintot utalt 2020 novembere és 2022 júliusa között Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

Ebből a hatalmas összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, emiatt stratégiát kellett váltani. Ezután vonták be a már említett Hegedüs ügyvédet az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben. Mindezeket az információkat a Kehi nemrég nyilvánosságra hozott részjelentése is megerősítette. 

Budai Gyulánál jelentkezett egy titokzatos informátor

A fővárosi számlagyárügy azután vett újabb fordulatot, hogy Budai Gyulánál jelentkezett egy titokzatos informátor, aki lerántotta a leplet a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányáról. Az ismeretlen levélíró azt állította, hogy Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénzben felvett összegekkel. Az „elszámolás” a levélíró szerint a vállalkozás vezetője és a jogász között zajlott.

Ebből egyértelműen az következik, hogy az A-Híd Zrt. által az exügyvédnek átutalt másfél milliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint ráadásul a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel, illetve a levélíró úgy tudja: a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

A megismert adatok alapján nem volt nehéz rájönni, hogy a biztonsági cég az Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. A biztonsági vállalkozás egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.