Egyszerre három alaptörvény-módosítást nyújtottak be a kormánytöbbség nevében Kósa Lajos, Tessey Zoltán és Vejkey Imre képviselők.
Közülük az első kétharmados többséghez köt a parlamentben bizonyos ügyeket.
Magyarország az Európai Unió olyan hitelfelvételéhez, illetve az ahhoz kapcsolódó garanciavállaláshoz, amely Magyarország által teljesítendő fizetési kötelezettséget keletkeztet, az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott egyedi határozatával adott felhatalmazása alapján, a Kormány egyedi döntése alapján járulhat hozzá.
Fotó: Politikapédia
Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ezentúl az országgyűlés alkotmányozó többsége kell ahhoz, hogy az EU közös hitelfelvételeiben részt tudjunk venni. Eddig erre csak a Helyreállítási Alapnál volt példa, de Ukrajna segítésére is sokszor emlegették ötletként ezt a megoldást. Eddig erről a kormány dönthetett – írja a 24.hu
A második alaptörvény-módosítás értelmében a Magyar Honvédség katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának, valamint a külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának engedélyezésével összefüggő alapvető szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.
Ezzel a csapatmozgások és katonai műveletek szabályozását a gyakorlatban kiveszik az alaptörvény rendelkezései közül, sarkalatos törvény szabályozza majd őket, az azonban egyelőre nem ismert, mi lesz a sarkalatos törvényben. Ez akár a kormány csádi missziójára is vonatkozhat. November elsején lép hatályba, addig kell megalkotni hozzá a sarkalatos törvényt.
A harmadik arról szól, hogy sarkalatos törvény határozza meg azon, a gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények körét, amelyek tekintetében a köztársasági elnök a (3) bekezdés n) pontjában foglalt egyéni kegyelmezési jogát nem gyakorolhatja.
Ez azt célozza, hogy ne csak a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények esetén ne lehessen elnöki kegyelmet adni. A jövőben törvény szabályozza majd, hogy pontosan milyen ügyekben adható elnöki kegyelem és milyenekben nem.
Ezt Orbán Viktor már korábban bejelentette, be is nyújtották a módosítást, közvetlenül a kegyelmi ügy kirobbanása után. Most annyi változik, hogy az igazságügyi miniszter ellenjegyzése is kikerült a javaslatból, ahogy azt korábban Gulyás Gergely bejelentette, és az alaptörvény helyett egy sarkalatos törvény dönt a szabályokról, nem általános tilalom lesz mint a korábbiakban.
A költségvetést meg csak tavaly 99x.
Amikor 2008-ban a pü válságkor másoCCor módosítottak gyurcsányék: jött a fidesz:
még egy költségvetést sem tudnak megcsináln.
Két év alatt majd 200x módosítottak.