Így kezelik robottal az urológiai panaszokat

Áprilisban elvégezték a 150. robotasszisztált urológiai műtétet a Semmelweis Egyetemen. A Da Vinci sebészeti rendszert az urológia területén kizárólag onkológiai betegeknél használják az egyetemen.

Magyarországon évente nagyságrendileg közel ezer férfinél hajtanak végre radikális prosztataeltávolítást. Mint az a felsőoktatási intézmény keddi közleményében olvasható, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján évi száz ilyen műtétet végeznek szervre lokalizált, vagyis nem áttétes prosztatarák esetén. A vesetumor-rezekció pedig ennél is nagyobb számban végzett eljárás, amelynek célja, hogy a vese funkcióját megőrizve távolítsák el a daganatot – amennyiben az nem terjed ki az egész szervre. A két beavatkozás közös jellemzője, hogy a műtéti terület nehezen elérhető részen, a kismedence mélyén található, illetve kiemelten fontos, hogy a sebész milliméter pontosságú precizitással dolgozzon.

Da Vinci robotasszisztált sebészet, Semmelweis Egyetem, urológia
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

„A prosztata radikális, vagyis teljes mértékű eltávolításánál kiemelt figyelmet kell fordítani az idegek, erek megkímélésére annak érdekében, hogy a műtét után is zavartalan maradjon a vizelettartási és merevedési képesség. A vesetumor-rezekció szintén hatalmas precizitást igényel, a sebésznek a lehető legpontosabban kell kimetszenie a tumort, megőrizve, megóvva ezzel a vese megmaradó részét” – idézi a közlemény dr. Nyirády Pétert, az Urológiai Klinika igazgatóját. Hozzátette, a Semmelweis Egyetemen ezt a két műtétet végzik robotasszisztált beavatkozásként az urológia területén, amennyiben azt a tumor mérete, elhelyezkedése és komplexitása indokolja.

Da Vinci robotasszisztált sebészet, Semmelweis Egyetem, urológia
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

Az első Da Vinci robotasszisztált urológiai beavatkozást 2022. június 22-én hajtották végre az egyetemen, azóta pedig már 150 ilyen operáció történt. Az Urológiai Klinika szakembereinek tapasztalata szerint a robotasszisztált műtéteknél jelentős mértékben csökken a vérveszteség és így a transzfúziós igény, a fájdalomcsillapítás iránti igény, valamint gyorsabb a felépülés. A betegek jellemzően a hagyományos műtéthez képest egy nappal hamarabb, a beavatkozást követő második napon hazamehetnek. Dr. Nyirády Péter szerint a robottechnikának az oktatásban és az utánpótlás képzésében van a legkiemeltebb, jövőbemutató szerepe. A robottal ugyanis jelentősen rövidebb idő alatt kiképezhető egy legmagasabb színvonalon dolgozó sebész. A hagyományos módszerek (laparoszkópia, nyílt műtét) esetében sokkal hosszabb idő nagy tapasztalatra szert tenni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A többórás napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen és erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Utóbbiból késő délelőttől egyre több helyen, nagyobb számban a Budapest-Szeged vonaltól keletre pattannak ki záporok, zivatarok. Emellett helyenként a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint a Dél-Alföldön is előfordulhatnak csapadékgócok. A zivatarokat intenzív csapadék és erős vagy viharos széllökés kísérheti. Zivataroktól függetlenül legfeljebb időszakos szélélénkülés fordulhat elő. A hőmérséklet délután 24 és 29, késő este 15, 21 fok között valószínű. Szerdán hidegfronti hatás lesz a domináns az előrejelzés szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra