Az új híd, amely Magyarországon a 20. átkelő lesz a Dunán, várhatóan nyárra készül el teljesen.
A Kalocsai Építészeti, Értékvédelmi, Urbanisztikai Társaság (K.arc) civil szakmai közösségként még tavaly októberben kezdeményezte Lázár Jánosnál azt, hogy mi legyen a híd neve. A miniszter azóta jóváhagyta azt, így Tomori Pálról, az egykori kalocsai érsekről fogják elnevezni a Kalocsa-Paks Duna-hidat.
„A névválasztást a kalocsai közönség a karckalocsa.hu online felületünkön több mint kettőezer lájkkal támogatta. Ilyen előzmények után nagy örömmel fogadtuk, hogy az elmúlt év októberében benyújtott előterjesztésünket a hivatalos értesítés szerint is elfogadták” – írta a K.arc.