Az elmúlt hetekben meglepő közvélemény-kutatási adatokkal hívták fel magukra a figyelmet a baloldal kedvenc intézetei. A Magyar Nemzet ezért bemutatta, milyen összefonódások vannak a Závecz Research és az Iránytű Intézet, valamint a baloldal pártjai között. De persze nem csak a most egymásnak ellentmondó kutatási eredményeket publikáló két műhely segíti aktívan a baloldal egyes szereplőit. A balos kampányoknak még régóta szerves részei a kutatóintézetek is – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A Medián már 2010 előtt is a baloldal egyik kedvenc közvélemény-kutató cége volt

Karácsony Gergely korábbi munkahelye, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet már 2010 előtt is a baloldal egyik kedvenc közvélemény-kutató intézete volt. A Hann Endre által vezetett kutatócég az SZDSZ-nek dolgozott a 2002-es kampányban, amelyről így nyilatkozott Karácsony Gergely 2013-ban a Beszélőnek:

„A Medián a 2002-es SZDSZ-kampányban végzett felméréseket. Ennek révén személyesen is megismerkedtem néhány SZDSZ-es politikussal.”

A Medián a Gyurcsány-éra alatt is megtalálta a számítását: 2006 és 2010 között 716,5 millió forint állami megbízást kapott a Gyurcsány Ferenc, majd a Bajnai Gordon vezette kormányoktól.

A Medián a baloldali Simor András vezette Magyar Nemzeti Bank megbízásából 2011 tavaszán negyedévenkénti inflációs érzékelés felmérésre kapott megbízást, amelyet a szerződés szerint egészen 2013. március 31-ig végezhetett a kutatócég. A megbízási díj 279997 forint+áfa/negyedév volt.

Miután 2019-ben a baloldal megnyerte a főpolgármester-választást, a fővárosi önkormányzat foglalkoztatta tovább a Mediánt. 2020-ban a fővárosi önkormányzathoz tartozó Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. megbízásából az autómentes rakparttal kapcsolatban készített közvélemény-kutatást a Medián.

2023 áprilisában a fővárosi önkormányzat másik cége, a Budapest Brand Nonprofit Kft. kötött nettó 14875000 forint + áfa összegű szerződést a Mediánnal, amelynek célja egy összesen hat alkalomból álló közvélemény-kutatás teljes körű lebonyolítása volt.

2023 novemberében a DK-s vezetésű Újbuda Önkormányzata 2,6 millió forint + ÁFA összegben rendelt közvélemény-kutatást a Mediántól.

Ebben az évben a Medián a Soros-hálózathoz kapcsolható Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen vizsgálta a magyarok hírfogyasztási szokásait. Ez a kapcsolat nem új keletű, hiszen a Mérték Médiaelemző Műhely a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézettel együttműködve 2014 óta készít felmérést a hírfogyasztási, tájékozódási szokásokról.

Szintén régi szereplője a baloldali politikának Horn Gábor

Szintén régi szereplője a baloldali politikának a Republikon Intézet vezetője, Horn Gábor. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökeként dolgozó Horn az egyik fontos szereplője volt a 2010 előtti Gyurcsány-érának: A rendszerváltáskor lépett be az SZDSZ-be, amelynek 1994-től országgyűlési képviselője, 2002 és 2009 között kampányfőnöke volt. 2002-től 2008-ig koordinációs államtitkárként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban. 2010-től a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Republikon több megbízást is kapott a Párbeszédtől az elmúlt években: a párt frakciója 2019-ben két részletben, összesen 7,62 millió forint összegű megbízást kötött Horn Gábor intézetével (közvélemény-kutatás, tanácsadás). Egy évvel később már összesen 14922500 forintra nőtt ez az összeg (három részletben: közvélemény-kutatás, adatgyűjtés, adat-feldolgozás, elemzések készítése, kommunikációs tanácsadás).

A Republikont korábban többször is megbízta az MSZP: a párt országgyűlési frakciója 2015-ben 7,62 millió forintot utalt gazdasági tanácsadásra az intézetnek. 2016-ban szintén 7,62 millió forint érkezett az MSZP-től Horn Gáborékhoz, de ezúttal társadalompolitikai tanácsadásra.

Korábban írtuk

Mindemellett a szocialista vezetésű Zugló önkormányzata alá tartozó Zugló Információs és Médiacsoport Kft. havi 105 000 forint + áfa összegű megbízási szerződést kötött a Republikonnal 2020 nyarán (hét hónapra szólt). A Republikon Intézet 2023-ban az MSZP fővárosi képviselőcsoportjától is kapott pénzt, méghozzá hatmillió forintot.

A Publicus Intézet 2006 óta végez elemzéseket kormányzati szerveknek

„A Publicus Intézet 2006 óta végez döntés-előkészítő kutatásokat és elemzéseket vállalatoknak, közszolgáltatóknak, önkormányzatoknak és kormányzati szerveknek. Fontosnak tartjuk, hogy a kutatás sosem válhat rutinná abban az értelemben, hogy veszítsen a minden egyes megrendelő igényeinek megfelelő, egyénre szabott jellegén” – olvasható a Publicus honlapján.

Az intézetet Pulai András vezeti, de elemzőként a Független Diákparlament korábbi szóvivője, Kálló Dániel is az alkalmazásában áll. Pulai András több szállal is kötődik a baloldal kampányfinanszírozási botrányában érintett DatAdathoz, pontosabban annak egyik alapítójához, Dessewffy Tiborhoz.

Pulai András 2008-ban a Dessewffy érdekeltségébe tartozó Demos Kft.-nél dolgozott kutatóként, miközben már a Publicust vezette. Ebben az évben a Demos Kft. 25 millió, a Publicus Kft. pedig húszmillió forintos megrendelést kapott a Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatalától.

Gyurcsány Ferenc köre azóta is foglalkoztatja Pulai András intézetét, a DK 2022 első felében például 1,2 millió forintos megbízást adott a Publicus Intézetnek.

A Publicus neve – a DatAdattal való kapcsolatnak köszönhetően – a baloldal kampányfinanszírozási botrányában is előkerült: a Nemzetbiztonsági Bizottság honlapján közzétett 2023. január 20-i jelentés a DatAdat partnereként azonosította a Publicus Kft.-t.

Hasonlóan járt a szintén erősen DK-közeli IDEA Intézet is, amelynek vezetője, Böcskei Balázs a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal 2019-es fővárosi győzelme után az akkori DK-s főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet főtanácsadójaként és társadalmi kapcsolatokért felelős szakreferenseként helyezkedett el.

Az IDEA Intézet DK-s bekötését bizonyítja az is, hogy a párt országgyűlési képviselője, Barkóczi Balázs is ennél az intézetnél volt elemző 2017 és 2018 között. Sőt, Böcskei Balázs IDEA Intézet mögött álló Respublica Kft.-je a Demokratikus Koalíció európai parlamenti csapatának is bedolgozik.

A Respublica Kft. – azaz lényegében az IDEA Intézet – havi bruttó 698500 forint összegű vállalkozói szerződést kötött a DK-s vezetésű Újbuda Önkormányzat egyik cégével, a Média 11 Kft.-vel: a megbízás időtartama 2023. január 11. és 2024. január 31. közé esik.

A kampányfinanszírozási botrányban is előkerült az IDEA Intézet

Az IDEA Intézet és Böcskei Balázs neve – a DatAdattal való kapcsolatnak köszönhetően – a baloldal kampányfinanszírozási botrányában is előkerült: a Nemzetbiztonsági Bizottság honlapján közzétett 2022. november 17-i jelentés a DatAdat partnereként azonosította az IDEA Intézetet.

A Magyar Nemzet cikkében megemlíti a hírekben egyre többet szereplő, 21 Kutatóközpontot. A 2020-ban alapított intézet vezetője, Róna Dániel dolgozott már a Párbeszédnek, Botka László, szegedi polgármesternek, de Karácsony Gergely 2018-as és 2019-es kampányában is. Rónáék kutatták már a Fidesz titkát, és hozzájuk köthető az az elhíresült belső használatra szánt kutatás is, ami harmatgyengének mérte az ellenzéket 2021 végén.

A 21 Kutatóközpont is érintett a baloldal külföldi kampányfinanszírozásával kapcsolatos botrányban, hiszen a Nemzetbiztonsági Bizottság már idézett jelentése szerint a Korányi Dávid által vezetett, amerikai Action for Democracy közel 2,6 millió forintot utalt Róna Dániel kutatócégének.

Majd később az intézet a Magyar Demokrácia Alap és az Action for Democracy megbízásából tanulmányt készített „a külföldön élő magyarok választási hajlandóságáról, értékrendjéről és hatásukról a választásra.”

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.