Gyerekekkel a kocsiban büntetőfékezett egy autós az M85-ösön

2024. április 30. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Közúti veszélyeztetéssel és garázdasággal vádolják azt az autóst, aki még tavaly szeptemberben büntetőfékezett az M85-ösön.

Ahogy a felvételen is látszik, a sértettet megelőzte egy autós, majd hirtelen lefékezett az úton, majd meg is állt. Ezután kiszállt a kocsiból, kiabálni kezdett, és rá is csapott a mögötte haladó jármű tetejére. Ráadásul azután előzte meg az autót, hogy folyamatosan túl közelről követte.

Az is kiderült, hogy a büntetőfékező férfi kocsijában két gyerek is ült, a mögöttük érkező, épphogy fékezni tudó autóban pedig a sofőrrel utazott a terhes felesége. Az elkövető pechére az egész incidenst rögzítette a sértett fedélzeti kamerája.

Korábban a Telexen is részletesen foglalkoztunk a büntetőfékezések autós szakmai és pszichológiai hátterével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!