A Lufthansa kedden bejelentette, hogy optimista azzal kapcsolatban, hogy az év második felében képes lesz kompenzálni a sztrájkok által okozott veszteségeket, az előzetes foglalások alapján ugyanis erős lehet a nyári szezon, eddig 16%-os növekedés látszik az előző évhez képest.
A légitársaságok számára az első negyedév gyakran veszteséges, a Lufthansánál a helyzetet súlyosbította a Németországban zajló sztrájkok hatása, amelyek közel 350 millió euróba kerültek a csoportnak az első negyedévben. Ennek ellenére a menedzsment megerősítette az egész évre vonatkozó, korábban lefelé módosított 2,2 milliárd eurós működési eredmény-előrejelzését. A vezetőség hozzátette, hogy bár a második negyedév nyereségessége elmarad az előző évi szinttől, fennáll a remény arra, hogy a nyári kereslet ellensúlyozni fogja az elmúlt hónapokban felhalmozódott veszteségeket. Európában ugyanis a mostani lehet a legforgalmasabb utazási szezon a koronavírus-járvány óta.
A vállalat közlése szerint az év második felében várhatóan magasabb lesz a működési eredménye, mint az előző évben.
Ezenkívül bejelentették, hogy takarékossági intézkedéseket terveznek bevezetni annak érdekében, hogy csökkentsék a sztrájkokból eredő jelentős veszteségeket.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Getty Images