Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki a gépjárműoktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 ezer forintot kért megbízójától a sikeres forgalmi vizsgájának elintézéséhez. Végül a megbízó helyett más személy tette le a forgalmi vizsgát – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.
Egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni, több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében feleségével együtt azért kereste fel a kecskeméti férfit – az ügy vádlottját –, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud neki a jogosítvány megszerzésében. A beszélgetés során
a vádlott azt a látszatot keltette a párnak – az ügy gyanúsítottjainak –, hogy a gépjárműoktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700 ezer forintot kért.
A pár az ajánlatot elfogadta, és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.
A vádlott ezután – anélkül, hogy erről a gyanúsítottat tájékoztatta volna – felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt arra, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az ismeretlen személy a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta, és sikeresen le is vizsgázott. Ennek eredményeként a gyanúsított jogosítványt szerzett, s a vádlott megkapta a pénz másik felét.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyás vásárlásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt az eljárást két évre felfüggesztette, mivel a jövőbeni magatartásukra tekintettel az eljárás megszüntetése várható. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfival szemben befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt, és vele szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.