Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a hírek arról, hogy az oroszok a front mely szakaszán törték át a védelmi vonalakat, hol értek el sikereket és milyen városokat foglaltak el. Vasárnap már az ukrán hadsereg főparancsnoka is egy segélykiáltással felérő interjút adott, amelyben arról beszélt, hogy a harctéri helyzet bonyolult és egyre csak eszkalálódik. Ha Olekszandr Szirszkij szavait a katonai diplomácia nyelvéről magyarra fordítjuk, akkor valójában
az ukránok óriási bajban vannak, ezek alapján egyes szakaszokon napokra lehetünk a front összeomlásától.
A főparancsnok emellett rakéták, lőszerek és katonai felszerelések hiányára panaszkodott, amelyből kitűnik, hogy a múlt héten beígért nyugati segélyek érkezésére még várni kell. Ráadásul az oroszok közben fokozták az ukrán energetikai létesítmények elleni támadásokat, egyre nehezebb helyzetbe hozva ezzel az ország áram- és gázellátását. Moszkva tehát úgy tűnik, hogy ezekben a napokban képes egyszerre nyomást helyezni a frontra és a hátországra, egy soha nem látott mértékű harapófogóba szorítva ezzel az ukrán hadsereget és a népet. Ugyanakkor
úgy tűnik, hogy Kijev számára még most sem jött el az a pont, amikor azt mondja, hogy elég! Elég az értelmetlen emberi veszteségekből, elég a pusztításból, elég abból, hogy nyugatról mondják meg, meddig folytassák ezt a harcot.
Látva a harctéren zajló eseményeket, itt lenne az ideje végre valóban tárgyalóasztalhoz ülni. Itt lenne az ideje legalább megpróbálni beszélni. Itt lenne az ideje véget vetni az ukrán nép szenvedéseinek. Mert ez már nem egy honvédő háború, hanem egy szenvedéstörténet. Nem kellene hagyni, hogy így legyen. Persze nyugatról továbbra is az a narratíva, hogy az ukránok a mi háborúnkat vívják és ha most nem sikerül megállítani az oroszokat, akkor majd továbbmennek és megtámadják a NATO országokat is. Erre ugyanakkor egyrészt semmilyen jel nem utal, másrészt
az erőviszonyok is azt mutatják, hogy ez lehetetlen. Putyin egy kockázatos kalandba már belement, amikor azt gondolta, hogy 3 nap alatt átgázol Ukrajnán. Nem esik még egyszer a meggondolatlanság csapdájába, főleg nem egy nála bizonyítottan sokkal nagyobb erő, a NATO ellen.
Csak az elvakult, valóságtól elrugaszkodott nyugati politikusok gondolják azt, hogy Ukrajna teljes kivéreztetése és totális szétrombolása árán lehet az oroszokat megállítani. Az egyetlen út ezzel szemben a tárgyalás. Erre és bizonyos engedményekre pedig akár Moszkva is hajnaldó lenne, mert ne gondoljuk, hogy az oroszoknak jó a két éve tartó háború. Ez ugyanis – még ha keveset is tudunk róla – a társadalmat és a gazdaságot egyaránt megviseli. Nincs olyan ország a Földön, amely jobban, könnyebben fejlődne háborúban, mint békében. Éppen ezért kellene mihamarabb megtalálni a közös pontokat, amelyek alapján el lehet kezdeni a megbeszéléseket.
A probléma, hogy az európai politikusok sem ezt az irányt, hanem a háború további eszkalációját támogatják.
Macron februári őrült felvetése óta – amely szerint szárazföldi csapatokat kellene Ukrajnába küldeni – egyre csak szaporodnak az ezt támogató hangok és az őrültebbnél őrültebb ötletek. Legutóbb a francia elnök odáig jutott, hogy kész vitát nyitni az atomfegyvereket is magában foglaló európai védelmi politikáról. Hát, ha valami még hiányzik most Európába, az a még több atomfegyver. Éppen ezért van óriási jelentősége, hogy az előttünk álló Európai Parlamenti választáson minél több békepárti politikust küldjünk a testületbe és minél jobban felerősítsük a józan, békepárti hangokat. Jólétet, biztonságot és fejlődést ugyanis csak az hozhat Magyarországon és Európában, ha a szomszédunkban is béke honol.
