Életünkben számos terület van, amiről nem, vagy nehezen beszélünk – különösen érzékenyek lehetnek egyes egészségügyi témák, legyen szó akár fizikális, akár lelki kihívásokról. Hiszünk benne azonban, hogy a megoldások a nyíltsággal kezdődnek: szembe kell néznünk a gondjainkkal, körülményekkel, tényekkel, ahhoz, hogy változtatni tudjunk rajtuk. És bizony az sem árt, ha ehhez megkapjuk a szűkebb és tágabb környezetünk támogatását is, már csak ezért sem szabad hallgatni. A HáziPatika elkötelezett amellett, hogy merjünk beszélni akár kellemetlen, intim dolgokról is, hiszen az életünk részei. Áprilisban ezért egy egész hónapot szentelünk „rázós” témáknak bízva abban, hogy egyre kevésbé lesznek azok, a róluk való ízléses, de szókimondó beszéd pedig természetessé válik.
Képzeld el, hogy egy téli éjszaka egy kihalt, csendes utcán sietsz egymagadban hazafelé valamely hazai nagyváros egy kevésbé jóhírű részén, amikor meglátsz valakit szemből feléd közeledni. Mikor lennél nyugtalanabb: ha közelebb érve egy férfi vagy ha egy női alak jelenne meg előtted? A legtöbbünkben alighanem inkább az előbbi esetben merülne fel némi ösztönös félelem. Az uralkodó szemlélet szerint ugyanis a nőkhöz gondoskodást, kedvességet, míg a férfiakhoz erőt, agressziót társítunk.
Nyilván nem könnyű egzakt módon meghatározni, hogy a férfiak valóban erőszakosabbak-e a nőknél, illetve milyen mértékben. Mindenesetre a bűnügyi statisztikák árulkodóak e téren. Kikértem összesen tizenöt erőszakos bűncselekménytípusra vonatkozóan az Országos Rendőr-főkapitányságtól, hogy hány bűnesetet regisztráltak Magyarországon az elmúlt öt évben, beleértve azt is, milyen volt az eloszlás az elkövető neme alapján. Kapcsolati és szexuális erőszaktól az állatkínzáson és emberölésen át a testi sértésig a legkülönfélébb erőszakos cselekmények szerepelnek a listán, de van egy közös pont bennük: valamennyi esetében több a férfi elkövető, mint a női - nem ritkán elsöprően. A 2023-as adatokat nézve az erőszakos bűncselekmények közel 90 százalékát (!) férfiak követték el, és a korábbi évek is hasonló arányt mutatnak. A kapcsolati erőszak terén pedig mintegy tizenötszörös a nemek közötti különbség. Mindez ráadásul csak a jéghegy csúcsa.
Férfiként számomra azért fontos a téma, mert a fennálló helyzet bántja az igazságérzetemet úgy a nők, mint a férfiak érintettsége kapcsán. Magától értetődően nem igazságos, hogy egy nőnek olyan közegben kelljen élnie, amely bizonyos szempontból áldozati szerepre predesztinálja. De nem igazságos az sem, hogy egy férfit hidegvérű hatalomgyakorlásra késztessen a társadalom, amelyben felnő. Maradva a téli utcán zajló jelenetnél, talán magam is nyugodtabb leszek a saját biztonságom felől, ha egy nő jön velem szembe. Az viszont rossz érzés, ha közben az ő szemében gyanakvó aggodalmat látok pusztán azért, mert férfiként sétálok el mellette. Felkerestem a témában két szakértőt, akik szintén férfiak, és akik biztosítottak arról: nem kell kollektív bűntudatban élnünk. Felelősségünk viszont annál több van abban, hogy egy egyenlőbb, erőszaktól mentesebb társadalom jöhessen létre.
Genetika, hormonok vagy szocializáció? Talán nem is fontos
„Többféle elképzelés is létezik a tudományos életben arról, hogy miért erőszakosabbak a férfiak. Vannak kutatások, amelyek a tesztoszteron hatásához kötik, de olyanok is, amelyek azt mutatják, hogy éppen fordítva, az erőszakosság fokozza a tesztoszterontermelést. Vannak továbbá, akik arra vezetik vissza ezt, hogy a fiúkat általánosságban arra nevelik, hogy erőszakosabbak legyenek. De mindegy, hogy tanult vagy biológiai dolog-e, a magam részéről nem innen szoktam megközelíteni a témát, mert szerintem ez zsákutca” – fogalmazott Kuszing Gábor pszichológus, a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársa. Hozzátette, amikor az emberek valamit természetesnek, biológiai eredetűnek titulálnak, azzal rendszerint egyben legitimizálják is. Azzal azonban aligha elfogadható érvelni, hogy azért van rendben, hogy az erőszak létezik, mert úgysem tudunk ellene semmit tenni.
Hasonló álláspontot fogalmazott meg a kérdésre Dunai Marcell mentálhigiénés segítő is, visszatérő tévképzetként leírva, hogy kizárólag a biológiai adottságok határozzák meg az embert. „Hat évig dolgoztam egy drogterápiás otthonban, ahol fiatal fiúknak tartottam foglalkozásokat, illetve magam is tagja vagyok egy önkritikus feminista férficsoportnak. Az a tapasztalatom, hogy amikor párkapcsolaton belüli erőszakról van szó, az egyik leggyakrabban előforduló gondolat éppen az, hogy ez egy elemi késztetés, amelyet az őskorból hozunk magunkkal, amikor a férfiak még vadásztak, a nők pedig gyűjtögettek. Ezekben a beszélgetésekben vissza szoktam kérdezni, hogy akik ezt mondják, meg szokták-e sütni a húst, mielőtt megeszik. Merthogy az ősember sokáig a húst is nyersen ette. Ha valóban ösztönszerű is az erőszakosságunk, ahogy mondják, a modern civilizációban felgyűlt tudás révén felül kell tudnunk emelkedni ezeken az ösztönösnek vélt viselkedésmintákon” – húzta alá a szakember.
"Ha minden erőmmel nyomni kell, nem jön ki alulról minden?" – a szülést kísérő tabuk és félelmek
Az ismeretlentől egyértelműen tartunk, főleg ha az egy olyan élmény, amiről ha mást nem is, egy dolgot mindenki tud: nagyon fájdalmas. Harminc nő megkérdezésével készült, nem reprezentatív felmérésünkből kiderül, mitől féltek leginkább a nők szülés előtt, és van-e olyan, amit szerettek volna tudni, de nem merték megkérdezni a nőgyógyászuktól.
Kifejtette, a szocializáció nagyon meghatározó. A fiúkat egészen kicsi koruktól versengésre, dominanciára nevelik a legtöbb esetben, míg a lányokat ennek éppen ellentétjére: hogy kívülről tekintsenek magukra, és hogy a legfőbb értéküket a gondoskodás, mások kiszolgálása jelenti. Ez a hatalmi különbség pedig már korán megágyaz az erőszaknak.
Anafilaxia: te felismernéd a tüneteit?
E ponton érdemes arról is beszélni, hogy egyáltalán mit tekintünk erőszaknak. Mint arra Kuszing Gábor rámutatott, szintén gyakori érvelés a férfiak erőszakossága mellett, hogy az jó, hiszen segít számukra jobban boldogulni a mindennapi életben. Csakhogy ez sem állja meg feltétlenül a helyét szerinte. „A legfőbb kérdés az, hogy igazságos-e az erőszak. A Stop-Férfierőszak Projektnél el szoktuk különíteni egymástól az agresszió és az erőszak kifejezést. Előbbi egyszerűen csak azt jelenti, hogy valaki ellenáll valaminek. Ez lehet akár önvédelem is, hogy megvédi magát, ha megtámadják, ami lehet igazságos. Az erőszak viszont egy szűkebb kategória, amelyet azokra az agresszív cselekedetekre használunk, amikor valaki ráerőszakolja az akaratát egy másik személyre. Az uralom eszköze, és mint ilyen, kifejezetten az igazságtalanság eszköze” – szögezi le. Hozzáteszi, ahogy biológiai késztetéseinket képesek vagyunk kontrollálni, úgy a szocializációra is igaz, hogy a gyerekkorban elsajátított minta nem határoz meg szükségszerűen egy életre. „A szocializációról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy egy ponton véget ér, ahogy felnő az ember. Igazából azonban életünk során később is folytatódik, egyben tudatosan kereshetünk újraszocializáló közösségeket” – emeli ki.
A papucsférjezésre a támogató közeg az ellenszer
Az erőszakról fontos elmondani, hogy vannak nyilvánvaló és kevésbé egyértelmű megjelenési formái. Nyilvánvaló erőszak, ha egy férfi fizikailag bántalmazza a párját. De ugyanígy az is erőszak, ha szóban veszekszik vele vagy manipulálja, mert mondjuk nem akar részt venni a házimunkában, így az teljes egészében a nőre hárul. Kuszing Gábor úgy fogalmazott, egyfajta iránytűként azt a kérdést érdemes magunkban feltenni a cselekedeteink kapcsán, hogy azok nagyobb egyenlőséghez vezetnek-e a kapcsolatban, vagy esetleg fokozzák az egyenlőtlenséget. Ha pedig az utóbbin kapjuk magunkat, akkor bizony erőszakot követünk el. Értékes támpontot nyújthat az erőszakról való tájékozódásban a Stop-Férfierőszak Projekt ingyenesen is letölthető Hétköznapi Hímsovinizmus – A párkapcsolati erőszak, amit még nem nevezünk annak című kiadványa, amely sok, addig rejtve maradt problémára rávilágíthat.
„Rengeteg nő él elnyomásban. A párkapcsolati erőszak minden fajtájának alapja az egyenlőtlenség. Minden abból ered, hogy férfiként azzal a jogosultságtudattal nőttünk fel, hogy nekünk járnak bizonyos dolgok, megengedhetünk magunknak bizonyos viselkedéseket. A nő alattunk áll a hierarchiában, nem egyenlő velünk. Az ebből a szemléletből jövő erőszak pedig egy hatalmas skálát alkot, amely a szőke nős viccektől egészen a nemi erőszakig és a gyilkosságig terjed” – hívta fel a figyelmet Dunai Marcell. Tanácsként szintén azt fogalmazta meg, hogy merjünk önvizsgálatot tartani, legyünk tekintettel arra, hogyan hat másokra a viselkedésünk. Sokszor olyan módszerek, trükkök is a hatalommegőrzés célját szolgálják, amelyeknek akár tudatában sem vagyunk. Ezek felismeréséhez hasznos, ha odafigyelünk a párunkra, meghalljuk a visszajelzéseit. „Minden férfinak el kellene kezdenie önvizsgálatot tartani, mert mindannyiunkban ott vannak a gyerekkorból jövő minták, amelyek piciben indulnak, de eszkalálódva nagy problémákhoz vezethetnek” – hangsúlyozta.
Persze a változás nem könnyű, és ahogy Dunai fogalmazott, „férfiként egyenlőségre törekedni ma lemondással jár”, elvégre a hatalom alapvetően kényelmes helyzetet teremt. A szakember szerint kontraproduktív lenne azt keresni, hogy mit nyerhetünk férfiként abból, ha teszünk azért, hogy a nemek viszonya egyenlőbbé és igazságosabbá váljon. Hacsak azt nem, hogy így a nap végén nyugodtabb lelkiismerettel nézhetünk tükörbe. Azt sem szabad továbbá elfelejteni, hogy azok a férfiak, akik a problémát felismerve megpróbálnak egyenlőbb helyzetet teremteni a párjukkal közösen, gyakran árral szemben úsznak. Kuszing Gábor elmondta, születtek olyan kutatások, amelyek szerint a társadalmi nyomás sok férfit visszalök a hatalmaskodó viselkedés irányába. Egyszerűen azért, mert a környezetük nem nézi jó szemmel az érintettek egyenlőségre való törekvését és annak következményeit. „Rendszerint férfiak büntetik azokat a férfiakat, akik nem uralkodnak nők felett. Elkezdik cikizni, papucsférjnek csúfolni, kiközösíteni őket, ha például a közös sörözés helyett sietnek haza, hogy részt vegyenek a gyerekek körüli otthoni teendőkben. Közben viszont az ember társas lény, és mindig tartozni akar valahova” – magyarázza a pszichológus.
Kifejtette, éppen ezért, ha valaki változtatni szeretne, az a legjobb, ha hasonló gondolkodású sorstársakkal közösen teszi ezt. Ahogy ugyanis a társas környezet erős gátat szabhat annak, hogy lerázzuk magunkról a berögződött társadalmi elvárásokat, éppúgy támogatást is nyújthat hozzá. A Stop-Férfierőszak Projekt kifejezetten pozitív tapasztalatokkal működtet olyan férficsoportot, amelynek tagjai mind azért csatlakoztak, mert saját életükben, kapcsolataikban szeretnének nagyobb egyenlőséget, illetve le akarják vetkőzni hímsoviniszta szemléletüket, érzéseiket. „Egy ilyen csoport nagyon hasznos támogatást tud adni, egyben társaságot biztosít azok számára, akik esetleg egy másik társaságból kiszorulnak azért, mert ott lenézik őket az elveik miatt.”
Férfinek lenni nem bűn, de felelősség
A helyzet kezelése a férfiak kollektív felelőssége, egyben ennek elmulasztása Kuszing Gábor szerint kollektív cinkosság. Kiemelte ezzel kapcsolatban, hogy a férfierőszak társadalmi hatásaiból azok a férfiak is profitálnak, akik egyébként saját környezetükben nem erőszakosak. Elég csak arra gondolni, hogy a nők a munkaerőpiacon gyakran diszkriminációval szembesülnek: sokuk esik el potenciális állásoktól, ha bevallja az interjún, hogy szeretne majd gyermeket. Ezekre a pozíciókra pedig aztán jó eséllyel férfiak kerülnek. De ugyanígy lehet említeni azt is, hogy a sajtóban megjelenő párkapcsolati erőszak sok nőt arra sarkallhat, hogy saját kapcsolataiban is legyen óvatosabb, meghunyászkodóbb. „Ezeket a hatásokat nekünk, férfiaknak kell kompenzálnunk, akik nem akarunk erőszakosak lenni” – mondta a pszichológus.
Ez is érdekelheti
Dunai Marcell pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy férfiként az is feladatunk, hogy ha bármely férfitársunktól erőszakos viselkedést látunk a nőkkel szemben, akkor merjünk vele konfrontálódni. „Úgy vagyunk szocializálva, hogy férfiként hamarabb meghalljuk és könnyebben elfogadjuk, amit más férfiak mondanak nekünk. Ezért felelősségünk visszajelezni más férfiaknak ilyen téren, akár baráti körben, akár más helyzetben. Minél többen állunk bele ebbe, annál hamarabb fogunk eljutni oda, hogy csökkenjen az egyenlőtlenség.”
Legjobban: