Jött az őrült spanyol és fejbe rúgta a magyar szövetségi kapitányt

A BEK/BL-ben eddig 26 alkalommal mérkőzött meg a Bayern München és a Real Madrid. Az eddigi 26-ból a hivatalos adatok szerint 11-et nyert a német, és 12-t a spanyol csapat, de ez azért csalóka, mert 2017 tavaszán a Bayern 2-1-re győzött 90 perc alatt Madridban, ám a hosszabbítás utáni 3-2-es Real győzelem került a statisztikákba. Ez azért sem teljesen korrekt, mert a 2012-ben a Bernabeuban Bayern-továbbjutást hozó 11-es párbaj eredménye viszont 2-1-es Real sikerként lett elkönyvelve. Az első számítás szerint 

 vagyis így 2012 óta nem győzte le a BEK/BL rekordbajnokát. Az a bizonyos 2017-es találkozó nemcsak a statisztikák miatt érdekes, de erről majd a következő héten, a Bernabeuban esedékes visszavágó előtt lesz szó, most a müncheni találkozót megelőzően a legemlékezetesebb ott vívott Bayern-Real kerül terítékre.

A fiatalabb, sőt talán már a középkorú szurkolók sem emlékeznek arra a – sajnos szó szerint - véres csatára, melyet 1987-ben vívott a két csapat. A két társaság akkor is az elődöntőben nézett farkasszemet, de talán helyesebb azt írni, hogy ugrott egymás torkának.

FOCI HELYETT BIKAVIADAL

Előtte csak egyszer találkozott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, 1976-ban az előző két kiírást megnyerő Bayern jutott tovább, és a döntőben is diadalmaskodva zsinórban harmadszor bizonyult a kontinens legjobb csapatának. 

a müncheni Olimpiai Stadionban, 75.000 néző előtt. A skót Bob Valentine vezette ki a csapatokat, aki nem tartozott kora legjobb bírói közé, de utólag nehéz eldönteni, hogy mekkora szerepe volt abban, hogy ez a csata bekerült a foci képzeletbeli történelemkönyvének legszégyenteljesebb meccseiről szóló – sajnos elég hosszú – fejezetébe.

Mielőtt az események szóba kerülnének nézzük az összeállításokat, mert a szereplők jelentős része azok számára is ismerős, akik nemhogy nem látták a találkozót, de még csak nem is éltek akkor:

A kor toronymagasan legjobb két csapata volt a Bayern München és a Real Madrid. Ám bizonyos fokig mindkettő kicsit frusztrált, hiszen ezt már egy jó ideje egyikük sem tudta bizonyítani. A Real ugyan megnyerte az előző két évben az UEFA Kupát (1985-ben a Videotonnal vívta a döntőt), de 

Azt persze senki ne felejtse, hogy az UEFA Kupa nem „vesztesek ligája” volt, hiszen a nagy bajnokságok másodikjai is „csak” ide nevezhettek. A mai szabályok szerint akkoriban komoly esély lett volna egy Real-Barcelona, vagy egy Bayern-Bremen döntőre a BEK-ben, de mind Spanyolországból, mind Németországból csak a bajnok jöhetett ebbe a sorozatba.

Ezért is volt óriási tétje ennek az elődöntőnek, hiszen mindenki biztosra vette, hogy az innen továbbjutó elhódítja a „nagyfülű kupát”. Mert az angol bajnok eltiltása miatt (az 1985-ös BEK-döntőben történt tragédia miatt) nem nevezhetett, 

Nagyjából mindenki tudta, hogy mi várható a két mérkőzésen. Az otthon játszó őrült módon nekiugrik ellenfelének, a vendég pedig próbálja minél kisebb vereséggel kihúzni az idegenbeli találkozóját. Idegenbeli győzelem elképzelhetetlennek tűnt, így a müncheni meccs előtt egészen biztos, hogy a Real egy kétgólos vereséget is elfogadott volna. Csakhogy az Intercity Express sebességgel rajtoló 

A védelem oszlopa (a három évvel később világbajnoki címet szerző) Klaus Augenthaler a 11. percben a jobb alsó sarokba ívelt, félóra elteltével a későbbi magyar szövetségi kapitány (hogy jelen helyen a nagyobb címeit se soroljuk fel helyhiány miatt) Lothar Matthäus 11-esből megduplázta az előnyt, majd minden idők egyik legrosszabb Bayern csatára, Roland Wohlfarth bolondot csinált a madridi védelemből, és ekkor 

Elvesztették a fejüket a madridiak, bár a müncheniek sem bajor lovagok módjára kértek bocsánatot minden mozdulatukért. 

A harmadik gól után olyan szintű tombolás és vérengzés kezdődött a pályán, amely a spanyolországi bikaviadalokon sem látható. Sportemberek, a pénzüket a lábukkal kereső profik igyekeztek megsemmisíteni egymást. Zárójeles megjegyzés: akkor már túlvoltunk azon a jelenten, amikor 1983-ban 

majd cinikusan azt nyilatkozta, hogy neki ez a feladata. Szörnyű jelenetek (is) zajlottak akkoriban az egyre nagyobb pénzeket mozgató sportágban, a sikert minden elé helyező játékosok körében.

Matthäus a pálya közepén durván felrúgta Chendót, aki felpattant a földről, és ellökte a német sztárt. Utóbbi a kelleténél talán kissé teátrálisabb mozdulattal esett el, de a skót játékvezető így is őt kívánta büntetni sárga lappal. Ám ekkor őrült módjára érkezett Juanito, hogy a figyelmeztető kártyánál komolyabb módon fegyelmezze a későbbi magyar szövetségi kapitányt. Először a fekvő ember oldalába talpalt óriási erővel, majd (miután az ettől felüvöltött) az „őrült spanyol” olyan erővel taposott az arcába a stoplis cipőjével, ahogy az akkoriban Magyarországon forgalomban lévő motorokat volt szokás „berúgni”. Ilyen jeleneteket az ember az ókori Rómában a gladiátorok életre-halálra menő harcában tudott elképzelni, nem a XX. század végén egy sporteseményen.

Matthaus később azt mondta barátjának, az ezen a meccsen szintén játszó, Andy Brehmenek, hogy azt gondolta az ellenfele meg akarja ölni. Sajnos ebben semmi túlzás nem volt, ha az arcát nem az állkapcsánál, hanem a koponyájánál találja el, akkor

 A játékvezető a további támadásoktól a testével védte Matthäust, és szerencsére akkoriban a nézőtéren lévő nyugatnémetek fegyelmezettek voltak, mert egyáltalán nem lett volna meglepő, ha ezrével bemennek a pályára, és akkor sokan tényleg meghalnak. Ne feledjük, hogy kevesebb, mint két évvel voltunk a Heysel Stadionban történt tragédia után. 

AZ "ŐRÜLT SPANYOLT" HIBA VOLT PÁLYÁRA ENGEDNI!

Juanito sokkal később ezt mondta megmagyarázhatatlan tettéről:

Nem tudni, hogy ezt magától mondta, vagy egy kommunikációs szakember tanította be neki, de az tény, hogy az akkor 32 éves focistának ez már nem az első súlyos sportszerűtlensége volt nemzetközi kupameccsen. Kilenc évvel korábban, 1978-ban egy Grasshoppers elleni BEK-meccsen 

Akkor – megmagyarázhatatlan módon – csak kétéves eltiltást kapott, amit ráadásul később egyre mérsékeltek. A müncheni esete előtt egy szezonnal is játszhatott. Akkor az UEFA Kupa negyeddöntőjében a Neuchatel Xamax ellen 

 Ez attól is különösen érdekes, hogy a középhátvéd (Augenthaler elődje a német válogatott védelmének közepén) korábban csapattársa volt a Realnál. Stielike cinikusan ezt mondta az esetről:

Juanito remek képességű focista volt, de soha nem bírt magával. A Magyar Televízió közvetítette azt a Jugoszlávia-Spanyolország vb-selejtezőt, amelyen lecserélése után miközben levonult a hüvelykujját lefelé tartva (nem az ókori Róma császárainak ítéletét idézve) hergelte a közönséget. A belgrádi Néphadsereg-stadionban. Ott sem szolid fiúk ültek a nézőtéren, és közülük az egyik 

Ezt közeli felvételen láthattuk, ezt sem ajánlom senkinek megtekintésre. Juanitót a Matthäus elleni brutalitásért öt évre tiltották el, ez nemzetközi pályafutásának végét jelentette. Sőt, a madridi időszakának is a végét. Ugyanis a csapat edzője, Leo Beenhakker (akinek egyébként sok köze volt ahhoz, hogy a Real focistái akkoriban törvényeken felettinek képzelték magukat) a szezon után megszabadult tőle. Az esetről pedig ezt mondta:

Lothar Matthäus tudta folytatni a mérkőzést, sőt ő alakította ki a végeredményt. A 10 emberrel játszó Real szépített Emilio Butragueno góljával, majd a „bikaviadal” további részében újabb 11-est kapott a Bayern (ezt értékesítette Matthäus, beállítva a 4-1-es végeredményt), majd 

A Real 9 emberrel fejezte be ezt a meccset, de ha a játékvezető a szabályoknak megfelelően vezeti a mérkőzést, akkor nem tarthatott volna 90 percig, mert a spanyol csapat létszámának sokkal hamarabb hét alá kellett volna csökkennie. Még az akkori (mondjuk így) „lojális” játékvezetés mellett is, de manapság biztos, hogy nem 20 játékos fejezi be a csatát. A visszavágó előtt senki nem gondolta, hogy eldőlt a továbbjutás. 

Az lett. Ott a németek középhátvédjének, Klaus Augenthalernek kellett a 30. percben az öltözőbe menni, de ott is lehetett volna több kiállítás. A Real 1-0-ra nyert, egy olyan meccsen, mellyel kapcsolatban Lothar Matthäus éppen az őt két héttel korábban majdnem „kivégző” Juanito mondatát elevenítette fel:

A Bayern a második Real elleni párharcából is győztesen jött ki. Ám nem nyerte meg a kupát, ugyanis a döntőben a Porto óriási meglepetésre legyőzte. A Bayern-Real örökmérleg azóta sokat változott. Az eddigi 13 Bayern-Real párharcból egyébként hét a BEK/BL elődöntőjében volt, három a negyeddöntőben, kettő a legjobb 16 között, és csak két mérkőzést vívtak az óriások a csoportkörben.

 Az elmúlt három alkalommal a spanyolok ünnepelhették, hogy kiütötték ősi riválisukat.

A FUTBALLISTA TRAGÉDIÁJA

Az 1987-es müncheni „bikaviadal” után néhány héttel Juanito egy érzelmes levelet írt Matthäusnak. Sőt, a bikaviadalokon a torreádor által használt köpenyt is küldött neki ajándékba — nehéz eldönteni, hogy bocsánatkérésnek, vagy gúnyolódásnak szánta. Soha nem fogjuk megtudni.

Az ellentmondásos andalúziai focista 1992. áprilisában, sajnálatosan fiatalon, 37 évesen autóbalesetben életét vesztette. Nem ő vezetett, és igazából egy szörnyű véletlen okozta a tragédiát: egy teherautóról hatalmas farönkök zuhantak az útra, a sofőr elkapta a kormányt, nehogy azoknak hajtson, de így beleszaladt a teherautóba.
Juan Gómez González, vagy ahogy az egész világ ismerte, Juanito a jobb első ülésben aludt. Soha nem ébredt fel.