Nagy volt a nyomás, kihátrált a Fidesz a saját javaslata mögül, ami a nagy cégek feldarabolását is lehetővé tette volna

2024. április 30. – 05:08

Másolás

Vágólapra másolva

Különös dolgokat lehet olvasni a parlament honlapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogkörét is megváltoztató törvénytervezet vitájánál. „A változtatás jellege: elhagyás” – ilyen javaslatokkal van tele több olyan dokumentum is, amelyet kormánypárti képviselők jegyeznek egy kormánypárti törvénytervezetre.

Mi történt, megérkezett volna a Fideszbe a vélemények ütköztetése, a belső vita?

Aligha, sokkal inkább arról van szó, hogy a versenyszabályok tervezett módosítása nagyon kiverte a biztosítékot a hazai versenyjogászok körében, ők összefoglalókat, feljegyzéseket írtak, vagyis elmagyarázták a külföldi multiknak, hogy miről van szó.

De a magyar NER-es cégeknek is leesett, hogy mi következik, majd a nagykövetségeken, szakmai szervezeteken és személyes lobbi révén olyan össztűz indult be a tervezet ellen, hogy még a Fidesz is képes volt visszavonulót fújni. Nem utolsósorban azért, mert maguk a rendszerbarát cégek is azt jelezték, hogy „ezt azért ne, gyerekek”.

Fidesz kontra Fidesz

Igen, olykor tényleg van olyan, hogy Fidesz kontra Fidesz, vagyis amikor van egy nagy terv, de aztán házon belül elég jelentős változásokat faragnak bele a jogszabályba – mesélte egy ügyvéd forrásunk, aki annyit azért hozzátett, hogy „pedig biztos jó sok munkánk lett volna, ha átmennek a furcsa szabályok”.

A T/8004, egyes igazságügyi törvények módosítása elnevezésű törvénytervezetről van szó, amely tényleg felkorbácsolta a kedélyeket, hiszen mindössze pár napos konzultációval forradalmasította volna a Gazdasági Versenyhivatal eszköztárát. Nemrég a Telexen is írtunk róla, hogy az eredeti, durván hangzó tervhez képest végül kilúgozták a módosítást, ugyanakkor volt olyan versenyjogász, Vajda János, aki arról beszélt az ATV-ben, hogy a változások felemásak lesznek. Vagyis az egyik tervezett újdonság, az alapvető jelentőségű vállalkozások (AJV) szabályozása elmarad, ugyanakkor azért továbbra is sor kerülhet drasztikus ágazati vizsgálatokra. Vajda Jánostól tudjuk, hogy az interjú időpontjában ő még nem ismerte valamennyi módosító javaslatot, de szakmai véleménye nem tér el a kollégáitól.

A Telex most több versenyjogásszal is beszélt, illetve igyekeztünk áttekinteni a Hende Csaba vezette törvényalkotási bizottság által javasolt módosításokat. Márpedig ha ezeket elfogadják (vélhetően elfogadják), akkor egyelőre tényleg nem kerülnek be a kritikus pontok a magyar jogrendbe.

Durva eszközt terveztek adni a GVH kezébe

Miről is volt szó? Magyarország kormánya vadonatúj versenyjogi eszközöket szeretett volna bevezetni, a törvény tervezete itt olvasható. Ezek szerint a jövőben a GVH a legfontosabb, ágazatokon átívelő cégeket egészen új eszközökkel szabályozhatta és szankcionálhatta volna, akár azok értékesítését is elrendelhette volna bizonyos zavarok esetén.

Ők voltak az AJV-k, de hasonlóképpen AJV-kké minősíthette volna az állam azokat a cégeket, amelyek ugyan semmilyen jogsértést nem követtek el aktuálisan, de egy olyan (például oligopol) struktúra részei voltak, amelyek nem vezettek volna megfelelő versenyhelyzethez.

Mint korábban összefoglaltuk, a jogszabály akár a sörpiacra, a cementpiacra, a Bige László-féle Nitrogénművekre, vagy a Sparra is ráhúzható lett volna. Mindenesetre az érintett törvényalkotási bizottság állítólag már befejezte a munkáját, a kormánypárti tagok pedig egy olyan összegző javaslattal éltek, amelyek szerint a törvényből hagyják el az AJV-k szabályozását, de gyakorlatilag az új jellegű ágazati ellenőrzéseket is.

Hogy párolgott el?

Mint hallottuk, a szakma azon is felháborodott, hogy mi lett volna a tartalom, de azon is, hogy mi lett volna a forma. A tartalom alatt a drasztikus jogkövetkezményekre, a forma alatt a minimális társadalmi konzultációra utalunk. Forrásaink arra is utaltak, hogy a GVH is vicces szerepet vett fel, előbb határozottan deklarálta, hogy jó lesz a tervezett törvény, majd ugyanolyan lelkesen üdvözölte a halasztást is.

A GVH az első körben ugyanis arról tájékoztatta a Telexet, hogy a módosítások hozzájárulhatnak a Gazdasági Versenyhivatal hatékony jogalkalmazói tevékenységéhez, eredményes feladatellátásához, végső soron a tisztességes piaci verseny és a magyar fogyasztók védelméhez. Amikor aztán kiderült, hogy mindez csúszik, elmarad, akkor kiadott egy újabb közleményt, amely szerint

„a Gazdaság Versenyhivatal egyetért a versenytörvény egyes tervezett módosításainak elhalasztásával.”

A közleményben ez is szerepelt: a GVH elnöke a széles körű szakmai konzultáció lefolytatása érdekében versenypártolási munkacsoport létrehozását kezdeményezte annak érdekében, hogy a minden érintett számára megnyugtató garanciák beépülhessenek a tervezett rendelkezésekbe.

Végleg vagy csak egy időre?

A T/8004-es törvényjavaslathoz összességében sokféle iromány készült, de a 9-es és a 10-es számú tartalmazta a jelenleg javasolt módosításokat. Kikről lehetett volna szó? Ki nyugodhatnak most meg? Korábbi elemzésünk alapján a

  • a bankok,
  • a távközlési piac vezető cégei,
  • a kereskedelmi láncok,
  • néhány nagy kitermelő és gyártó, a Mol, a műtrágyagyártó Nitrogénművek, a pár szereplős cementpiac,
  • a nagyobb digitális és e-kereskedelmi platformok,
  • a nagy adatvagyonnal rendelkezők.

most fellélegezhetnek – legalábbis ideiglenesen. Olyat ugyanis láttunk már, hogy egy ellentmondásos terv nem került le végleg a napirendről, csak az adott pillanatban nem akart a kormány újabb nemzetközi frontot nyitni. Vagyis a kormány még mindig visszacsempészheti a rendelkezéseket valamilyen formában, szóval érdemes kivárni a részletes vita végét. Hogy a drasztikus versenytörvény hirtelen elengedésénél melyik helyzet áll fenn, vagyis elmúlt a veszély, vagy csak ideiglenes a „nyugi”, abban egyik forrásunk sem volt biztos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!