ENSZ szankciófigyelők arra a megállapításra jutottak, hogy a Harkivban talált rakétatörmelék Észak-Koreából származik. A 2024. január 2-án földet ért törmelék egy Hvaszong-11 sorozatú ballisztikus rakétából került elő, ami sérti az Észak-Koreával szembeni fegyverembargót. Az ENSZ-szankciók 2006 óta vannak érvényben Észak-Korea ellen, amelyeket azóta többször is megerősítettek.
A vizsgálatot végző szankciómegfigyelők Ukrajnába utaztak, hogy tanulmányozzák a roncsokat, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a rakéta orosz gyártmány lenne. Az ukrán hatóságok által nyújtott adatok alapján feltételezik, hogy a rakétát Oroszországból indították. Ha ez igazolódik, és ha az orosz erők kezelésében volt a rakéta, akkor ez azt jelentheti, hogy Oroszország állampolgárai vettek részt az Észak-Koreából származó fegyver beszerzésében.
Az Egyesült Államok és más nemzetek már korábban azzal vádolták meg Észak-Koreát, hogy fegyvereket szállította Oroszországnak, amelyeket Ukrajna ellen használnak. Mind Moszkva, mind Phenjan tagadja ezeket a vádakat, de korábban kijelentették, hogy erősíteni kívánják katonai kapcsolataikat.
A hírügynökség a most nyilvánosságra került információ kapcsán emlékeztet: az ENSZ Biztonsági Tanácsának februári ülésén az USA már azt állította, hogy Oroszország legalább kilenc alkalommal használt Ukrajna ellen Észak-Korea által szállított ballisztikus rakétákat. A Hvaszong-11 sorozatú rakéták első nyilvános tesztjeit Phenjan 2019-ben végezte el.
Oroszország nemrégiben megvétózta az ENSZ szankciómegfigyelőinek mandátumának megújítását, amely testület már 15 éve felügyeli az Észak-Korea elleni szankciókat. A testület mandátuma kedden jár le.
Az is lényeges a hír kapcsán, hogy a harkivi területi ügyészség a január 2-i támadást követően bemutatta a médiának a rakéta darabjait és megjegyezte, hogy ezek eltérnek az orosz modellektől. Ez arra utalhat, hogy a rakéta valóban Észak-Koreából származhat.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Getty Images