Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, az ország meg tudja változtatni Európát is – jelentette ki Pescarában az olasz kormányfő, Giorgia Meloni, aki pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon, melytől jobbközép európai parlamenti többség létrejöttét várja.
Giorgia Meloni, az Olaszország Testvérei (Fratelli d’Italia, FdI) párt elnöke döntő csatának, történelmi fordulópontnak nevezte a következő EP-választásokat.
Giorgia Meloni olasz kormányfő beszédet mond az európai parlamenti választási kampány során Fotó: AFP
„A cél az, hogy Európa közelebb kerüljön a népeihez, vagyis jobbra mozduljon el. Képzeljétek el, ha az FdI és szövetségesei képesek lesznek jobbközép többséget alkotni az EP-ben, akkor mennyi mindent tehetünk majd! Vége lesz a centrum és a baloldal alkotta természetellenes többségnek, melynek az Európai Néppárt (pártcsalád) oly sokszor részese lett"
– jelentette ki Giorgia Meloni az MTI híradása szerint.
Hozzátette:
„ahogy Olaszországban győzelemre vittük a jobboldalt, Európába is átültethetjük az olasz modellt, végre ellenzékbe küldhetjük a baloldalt, igazi forradalmat indíthatunk el. A jobboldalnak európaiságból nem adhat leckét a baloldal, az egykori kommunista párt utódai, akik Moszkvát Brüsszellel váltották fel.”
Az olasz kormányfő beszélt arról is, hogy egyrészt az EP-választásokat olaszországi kormányzása próbájának tartja, másrészt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsoport elnökeként sem vonhatja ki magát a megmérettetésből. Úgy vélte, az ECR-nek stratégiai szerepe lesz a következő parlamentben.
Meloni azt is megígérte, választási kampánya nem fogja elvonni a figyelmét miniszterelnöki feladataitól.
Az Olaszország Testvérei párt felemelkedése
Több mint egyórás programbeszédében a kormányfő pártja felemelkedéséről is szót ejtett: az FdI 2014-ben még nem szerzett EP-mandátumot, 2019-ben 6,5 százalékos eredményt ért el, majd 2022 szeptemberében a legnagyobb támogatottságú olasz pártként, 26,5 százalékos szavazataránnyal került kormányra.
Úgy vélte, jobboldali kormányával Olaszország ismét főszereplővé vált a nemzetközi színtéren, emelt fővel hallatja hangját Európában.
Az EU-ban nincsenek másodosztályú tagállamok
Kijelentette: az EU-ban nincsenek másodosztályú tagállamok, mindenkivel fenn kell tartani a kapcsolatot, annál is inkább, mivel az Európai Tanácsban minden ország szavazat ugyanannyit ér.
Mint mondta, nem zárkózik el a párbeszédtől egyetlen pártcsaláddal sem, ugyanakkor a szocialistákkal való szövetséget kategorikusan kizárta.
A baloldal a tömeges illegális bevándorlást támogatja
Hangsúlyozta, hogy a baloldal a tömeges illegális bevándorlást támogatja, amely kizárólag az emberkereskedőknek jó, az ő meggazdagodásukat szolgálja. A migráció elleni megoldásnak nevezte a jog biztosítását, hogy mindenki maradhasson a saját hazájában, senkit ne kényszeríthessenek a kivándorlásra.
A kihívások között említette a népességcsökkenés megállítását, hangoztatva, hogy az Olaszországban bűncselekménynek számító béranyaság helyett az egy apa és egy anya alkotta családokra van szükség, hogy Európa ne váljon az öregek kontinensévé..
csak ennyi
barátilag
J.L.