Közélet

Halállistát vezetett a bőnyi iskolában késelő kislány

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Hétfő délután a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatót tartott a bőnyi késeléssel kapcsolatban. A tájékoztatón a kisalfold.hu tudósítása szerint elmondták: hétfő reggel a bőnyi általános iskolában egy 12 éves kislány, egy másik lány osztálytársát hátba szúrta, egy 20 centiméter pengéjű késsel, melyet otthonról hozott és az iskolai padjában rejtett el.

A kislány az első órát követő csengő után, amikor a legtöbb osztálytársa már elhagyta a termet, fogta a kést és az előtte ülő osztálytársa hátába szúrta.

A megszúrt gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett el. A helyszínről mentőhelikopter szállította a kórházba. A kislányt megműtötték, jelenleg az állapota életveszélyes, de stabil és az intenzív osztályon ápolják.

Az elkövető lány egy listát vezetett, amelyen az osztálytársai nevei szerepelnek. Pirossal voltak megjelölve azok, akiket meg akart ölni, és zölddel azok, akiket nem. A rendőrség ezt a listát és a kést is lefoglalta.

A sajtótájékoztatót tartó Nagy Ágnes rendőr ezredes hozzátette, hogy az elkövető lány motivációját a büntetőeljárás keretében vizsgálják. Az elkövetőt gyanúsítottként vonják felelősségre, kora ellenére is, törvényes képviselői jelenlétével.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik