Több hírforrás is beszámolt arról, hogy a kínai Fujian repülőgép-hordozó elhagyta a Jangce torkolatában lévő kikötőjét, hogy a teszteljék a jármű képességeit. A 316 méter hosszú, elektromágneses katapultokkal felszerelt hadihajó pontos célját nem erősítették meg a kínai hatóságok, de az a közösségi médiában terjengő felvételekből egyértelműen látszik, hogy több vontatóhajó segítségével elhagyta a Jingnan kikötőt.
A várakozások arról szólnak, hogy a Fujian megkezdi az első tengeri próbáját, amely jelentős lépés lehet a szolgálatba állítása felé.
Néhány nappal ezelőtt a repülőgép-hordozó már tesztelte a hajtóműveit, amely egyértelműen jelezte, hogy hamarosan a nyílt vízen is tesztelheti Peking a jármű képességeit. A Fujiant hat éve fejleszti a kínai haditengerészet, 2022-ben bocsátották vízre. A hajó neve már önmagában szimbolikus, ugyanis a Tajvannal szemben a kínai szárazföldön elhelyezkedő 40 milliós tartományról, Fucsienről kapta a nevét, amely jelezheti a keleti nagyhatalom szándékait. A katonai fejlesztések technikai paramétereit Peking hagyományosan nem osztja meg a nagyközönséggel, ám több információ szerint egy legalább 80 ezer tonnás vízkiszorítású hajót kaphat hamarosan a haditengerészet. Ezzel az eddigi legnagyobb lenne a kínaiak szolgálatában, nagyobbal kizárólag az Egyesült Államok rendelkezik.
Update: Chinese PLA Naval Fleet continues to expand!! China launches its 3rd aircraft carrier.Fujian has started sea trials. Its Chinas first supercarrier and the most advanced aircraft carrier ever built outside of the U.S. The 316 meter long ship is expected to enter pic.twitter.com/2VfU15KhvR
— US (Civil) April 29, 2024
A feltörekvő hatalom ezzel a fejlesztéssel eredne az amerikai haditengerészeti képességek nyomába, Peking riválisa összesen 11 repülőgép-hordozót tart szolgálatban.
Nemrégiben már bejelentették a negyedik kínai hadihajó fejlesztésének megkezdését is. A belengetett információk szerint az egy újabb szintugrást fog jelenteni, mivel a nukleáris meghajtással fog rendelkezni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images