Majdnem halálra gázolta Varnus Xavért egy „randalírozó” ételfutár
Kis híján halálra gázolta egy ételfutár – mesélte Varnus Xavér az RTL Reggeli című műsorában. Mindez a 60. születésnapját megelőző éjszaka történt.
– fogalmazott a művész. Egy biciklis futár „kis híján” feldöntötte őt a pesti József körút járdáján, ami után több ételfutár is odament „randalírozni” – részletezte. Mivel a futárok nem beszéltek magyarul, a rendőrök pedig nem tudtak angolul, Varnus közvetített:
Varnus szerint szimbolikus baleset volt: a 60. évének megélését rögtön egy újabb túléléssel folytatta.
Az orgonaművész beszélt arról is, hogy két ajándékkal lepte meg magát. Egyrészt leszedette hivatalos családnevéről az 1920-as évek óta ott csüngő, felesleges Z betűt – mint mondta, esztelenítette azt –, másrészt pedig visszaköltözik a lakásba, amelyben felnőtt.