Az orvosi műhibaperekről közölte cikket az Index, ennek kapcsán Varga-Orvos Zoltán, orvos-ügyvéd, egészségügyi szakjogászt kérdezték, aki elmondta, hogy ,,a három tipikus orvosi műhiba

  • a diagnosztikus tévedés,
  • a tájékoztatási hiba és a kezelési hiba,
  • de az egészségügyi szolgáltató terhére esik a személyi-tárgyi feltételek biztosításának hiánya vagy a szervezési hiba is”.

Az egészségügyi szakjogász szerint a kártérítést igénylők elsősorban peren kívül szeretnének megegyezni, de egyezségre leginkább 15 millió forintig van lehetőség (havi járadékfizetés nélkül), amelynek hátterében az áll, hogy ilyen esetben az egészségügyi szolgáltatók helyett a kártérítés nagy részét a felelősségbiztosító fizeti.

Az egyezséghez ezen felül a biztosító hozzájárulása is szükséges, és az ügyvéd azt is elmondta, hogy a közepes (15-40 millió forint kártérítéssel járó) és a nagyobb (40-100 millió forint kártérítéssel járó) ügyekben a biztosítások nem kielégítőek, mert

tipikusan 10 millió forintot fizet a biztosító, a kártérítés fennmaradó részét az egészségügyi intézmény kell hogy megfizesse.

A vargaorvos.hu szerint a az eddigi rekord kártérítési összegek a következők voltak:

  • Agykárosodás (oxigénhiány) –120 millió forint
  • Down-szindróma  – 80 millió forint
  • Szélütés (stroke) – 30 millió forint
  • Halál –100 millió forint
  • Lábszártörés – 20 millió forint
  • Térdmerevítés –25 millió forint
  • Amputáció, bénulás – 40 millió forint
  • Impotencia – 15 millió forint
  • Inkontinencia – 30 millió forint
  • Here elvesztése – 5 millió forint
  • Vese elvesztése – 20 millió forint

Az Index szerint orvosi műhibaperekben előzetesen nem szükséges az ügyvédnek fizetni, hiszen

az ügyvéd tipikusan sikerdíj alapon dolgozik, azaz az ügyvédnek csak akkor jár tiszteletdíj, ha megnyeri a pert.

Ekkor az ellenfél részére utólag sem kell fizetnie, hiszen a teljes perköltséget a per végén a vesztes fél, azaz a kórház fizeti.

Az orvosi műhibaperek az orvosi és jogi szakma határterületén fekszenek. Az általános jogi ügyekhez képest igen speciálisak, ahol orvosi tudásra is szükség van.