Közélet

17 ezer milliárdba is kerülhet a magyar adófizetőknek Mészáros Lőrincék autópálya-koncessziója

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

15-17 ezer milliárd forintba kerülhet a magyar adófizetőknek, hogy a kormány kiszervezte a hazai gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét, derül ki a Szabad Európa cikkéből. Az üzletet elnyerő hét magántőkealapról már korábban kiderült, hogy négy Szíjj László, három pedig Mészáros Lőrinc 100 százalékos tulajdonában van.

A lap több mint egy év pereskedést követően kapta meg az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteit a Nemzeti Koncessziós Irodától (NKOI). Korábban a Transparency International Magyarország kapta meg egy szintén hosszas bírósági procedúra után azokat a háttérszámításokat, amiket az eljárás meghirdetése előtt állított össze a kormány. A dokumentumokból akkor az derült ki, hogy a nyertes pályázóhoz 12,6 ezer milliárd, illetve további autópályaszakaszokkal számolva 13,7 ezer milliárd forintnyi adófizetői pénz jut.

A Szabad Európa birtokába került mellékletek szerint a szerződés ennél, vagyis a 12,6 és a 13,7 ezer milliárdnál is lényegesen magasabb összeget, 15,073 ezer milliárd forintot tartalmaz.

A később bekerülő szakaszokkal együtt a szerződés értéke már 17,29 ezer milliárd forint. Ezek nettó összegek, vagyis nem tartalmazzák a 27 százalékos áfát.

A Magyar Közút tavaly szeptember elsejétől átadta át 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz 35 évre szóló üzemeltetését annak az öt társaságnak, amely a kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen szerezte meg a megbízást. A másik autópálya-koncessziót a Mészáros Lőrinchez köthető Themis Magántőkealap nyerte el. Ez a koncesszió a meglevő és a később megépülő gyorsforgalmi úthálózat tervezésére, felújítására és építésére ad megbízást szintén 35 évre. Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy ezek a feladatkiszervezések sértik-e az uniós jogot.

Kapcsolódó
Szabad Európa: Nem csak a spórolás miatt írhatták át az autópálya-koncessziót
Hanem azért is, mert a kormány attól tart: az Európai Bizottság tiltott állami támogatásként fogja azt kezelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik