A polgármester szerint állapota stabil.
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba azt a kisgyermeket, akit a hatodikos osztálytársa, egy kislány szúrt szívtájékon hétfő délelőtt Bőnyben az iskolában.
Úgy tudni: az összetűzés két szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki. A bőnyi iskola vezetése az eset után arra kérte a szülőket, hogy vigyék haza gyermekeiket, akik közül többen sokkos állapotban vannak.
Bőny polgármestere az ATV Híradónak elmondta: megműtötték a megszúrt gyermeket, állapota stabil.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Kapuváron: holtan találtak egy 2,5 éves gyermeket és egy fiatal nőt Az ügyben emberölés gyanúja miatt nyomoznak.
- (+18) Iszonyatos, amit ez a pécsi nő művelt a panellakásában Embertelen állapotok uralkodtak nála, a kilakoltatásakor derült ki, mi folyik a lakásban.
- Most jött a hír: hét év után hivatalosan is halottnak nyilvánították VV Fannit A hírt a Pesti Központi Kerületi Bíróság közölte.
- Nem hiszi el, miért nyafog és hisztizik az angyalföldi gyilkos Milliós kölcsönök terhelték azt a lakást, amiben az angyalföldi gyilkos az édesanyjával élt. A lakást az év elején elárverezték, a gyilkos anyját pedig a végrehajtók teszik utcára.