Dobrev Klára: Aláírásgyűjtés közben megverték a DK képviselőjelöltjét Jászapátiban

2024. április 29. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

Megverték az ellenzék közös képviselőjelöltjét aláírásgyűjtés közben Jászapátiban – jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője a Facebookon. Dobrev Klára azt mondta, ez már a második eset, hogy a jelöltjüket bántalmazzák aláírásgyűjtés közben.

Miután Dobrev Klára a videóban nem mondta meg, hogy pontosan kit bántalmaztak, és az ügyben tett-e feljelentést a képviselőjelölt, levélben kerestük meg az ellenzéki pártot, hogy megtudjuk, tesznek-e ők vagy a megvert jelölt jogi lépéseket.

„A politikai erőszak fokozódása kizárólag Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Nem véletlen, hogy pár napon belül már másodszor lendülnek támadásba verőemberekkel” – mondta a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője.

Frissítés: A DK kérdéseinkre részletezte az esetet. Válaszukban azt írták, hogy vasárnap a nyílt utcán támadták meg Ungvári Istvánt, a párt önkormányzati képviselőjelöltjét, amint éppen ajánlásokat gyűjtött.

„Az ellenzéki politikust már napok óta fenyegetették, ami végül odáig fajult, hogy támadója ököllel olyan erővel mért ütést a képviselőjelölt fejére, hogy mentőknek kellett őt kórházba szállítani. Ungvári István feljelentést tett a rendőrségen, ez alapján rendőrségi eljárás indult, a gyanúsítottat pedig kihallgatta a rendőrség” – írta DK.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!