Tovább növelte árbevételét az idei első negyedévben a Waberer’s Csoport, mely konszolidált szinten az egyik legmagasabb negyedéves bevételi mutatót is jelenti.
Mindössze 11 forint: kiderült, ennyi osztalékot fizet részvényenként befektetőinek a nagyvállalat
A Pensum Group Nyrt. 22 millió forint, részvényenként 11 forint osztalékot fizet a 2023-as üzleti évre - közölte a humánerőforrás-szolgáltatásokkal foglalkozó társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A közlemény szerint a társaság hétfőn tartotta közgyűlését, ahol a társaság a 2023-as üzleti évéről összeállított beszámolót: 74,4 millió forint nyereséggel elfogadta.
A Pensum Group Nyrt. részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik, a részvény ára hétfő délután változatlanul 2400 forinton állt. Az elmúlt egy évben a legalacsonyabb ára 1600 forint, a legmagasabb 2960 forint volt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden
- Ilyen állatkerti látogatói szerencse szinte nincs is, mutatjuk!
- Túl van az életveszélyen a szlovák miniszterelnök
- Kiderült, hol törik fel vagy lopják el hazánkban a legtöbb autót
- Fájó korlátozás lépett életbe Siófokon