szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ingatlanárak drasztikus emelkedését eredményező felvásárlási lázzal szemben demokrata és republikánus képviselők is jogi korlátozásokat sürgetnek.

A pandémia alatt a kisebb-nagyobb befektetőcégek több milliárd dollár értékben vásároltak ingatlanokat országszerte az Amerikai Egyesült Államokban, a felvásárlási láz csúcsidőszakának minősülő 2022-ben az eladásra kínált családi házak közül minden negyediket befektetőcég vásárolta meg – írja a The Wall Street Journal.

A bombasztikusnak ható felütést a lap konkrét adatokkal támasztja alá, eszerint a két legnagyobb ilyen befektető cég, az Invitation Homes és az AMH, valamint még jó néhány másik, magántőke-befektetésből működő cég több tízezres ingatlanportfólióval rendelkezik.

A piacon egymással versengő nagy cégek mellett pedig lassanként labdaérintési esélyük sem lesz az ingatlanvásárlásban gondolkodó magánembereknek, többségük számára marad az életfogytiglani albérlet. Már csak azért is, mert míg a jelenlegi ingatlanárak mellett egyre valószínűtlenebb, hogy egy magánember képes zsebből kifizetni egy ház ellenértékét, addig a nagy cégek ezt probléma nélkül képesek megtenni.

Ugyanakkor a családi házakat felvásárló cégek erre azt mondják, hogy ők éppenséggel lehetőséget teremtenek az emberek számára az ingatlanaik kiadásával arra, hogy olyan környéken és olyan házakban éljenek, amelyek megvásárlására egyébként nem lenne pénzük.

A félmillió üres magyarországi lakás nyomában

A népszámlálás szerint félmillió üres lakás van az országban, ebből 160 ezer Budapesten. Elkezdtem utánajárni, hogyan lehet egy pesti kerület fele vagy egy jó helyen lévő település harmada üres, és egyre mélyebbre húzott a rejtély. A falu, ahol minden harmadik ház “nem lakott”, de a helyiek egyről sem tudnak.

Sokan azonban nem osztják ezt a vélekedést, olyannyira nem, hogy mostanra nagyjából a választókort elért demokrata és republikánus szimpatizánsok közül ugyanakkora arányban támogatnának olyan intézkedéseket, amelyek megakadályoznák a nagy cégeket a lakóingatlanok felvásárlásában.

Ahol pedig választói akarat van, ott hamarosan politikai szándék is kerekedik. A képviselőházban és a Szenátusban is nyújtottak már be a demokraták olyan törvényjavaslatot, amely arra kényszerítette volna a családi házakat tulajdonló nagybefektetőket, hogy családoknak értékesítsék az ingatlanjaikat. Egy, az ohiói képviselőházban benyújtott republikánus javaslat pedig a klasszikus feketére adóztatás módszerével üldözné el a nagybefektetőket.

A fentiekhez hasonló törvényjavaslatok sorra születnek a többi államban is, Nebraskában, New Yorkban, Kaliforniában, Minnesotában és Észak-Karolinában terjesztettek elő ilyeneket. A javaslatokat támogató politikusok arról beszélnek, hogy a több százezer házat felvásárló nagy cégek mélyítik a lakhatási válságot azáltal, hogy felverik az ingatlanárakat.

A befektetők megfékezésére irányuló javaslatok népszerűek lehetnek a választók körében, de eddig nem sok vizet zavartak a törvényhozásban. Sem a kongresszusban, sem az állami képviselőházak egyikében nem jutott még el a szavazásig egyik benyújtott törvényjavaslat sem.

Ugyanakkor az egész országra kivetített statisztika gyakran mást mutat, mint ami a helyben érzékelhető valóság. A georgiai Atlantában például a bérlakások mintegy 11 százaléka három nagy ingatlanos cég tulajdonában van, és a bérlakások 21 százalékát birtokolja valamilyen nagyobb vállalat.

A jogi eszközök bevetésével kapcsolatban viszont további ellenérv, hogy az igazán nagy befektetők az elmúlt egy évben már alig vásároltak ingatlanokat. Az egyik konzultációval és lakáspiaci felmérésekkel foglalkozó cég névadója, John Burns egyenesen így fogalmazott: „A nagy üzlet befejeződött, mégis, mit akarnak megállítani?”

Emellett azonban a kisebb, 10 és 99 közötti ingatlant birtokló piaci szereplők fokozták a vásárlási aktivitásukat idén, így Burns szerint egy esetlegesen elfogadott törvényi korlátozás inkább őket sújtaná.

A képviselőházban és a Szenátusban is benyújtott törvényjavaslatok 50-ben maximalizálnák a legtöbb cég számára a birtokolható lakások mennyiségét és köteleznék őket az ezen felüli hányad eladására. Egy minnesotai kezdeményezés még ennél is szigorúbb, ott a 20 lakás jelentené a tetőértéket.

Az ohiói és nebraskai törvényhozásban a bérbeadók blokkolását célzó törvényjavaslatok válaszul születtek arra, hogy néhány befektető több száz lakást vásárolt fel Cincinnati és Omaha környékén.

Louis Blessing III, az ohiói szenátusban Cincinnati külvárosait képviselő republikánus politikus olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely annyira súlyosan megadóztatná a nagy bérbeadókat, hogy azok valószínűleg kénytelenek lennének eladni ingatlanjaikat. Blessing elmondta, hogy aggódik amiatt, hogy az ingatlancégek monopol hatalmat alakítanak ki egyes városrészekben, miközben a magánvásárlók számára még elérhetetlenebbé teszik a fészekrakó lakásokat.

„Ez egy trösztellenes törvényjavaslat” – jelentette ki.

Hatalmas bajokat okoznak az extrém drága albérletek, és a politikusok is tanácstalanok

Horrorisztikus bérleti díjakat kell fizetni Európa-szerte a lakásokért, és egy teljes másodállásnak megfelelő időt és erőt beletenni, hogy kibérelhető lakást találjon az ember. A politika elsőre jónak tűnő válaszai pedig eddig vagy teljesen bedőltek, vagy egészen új problémákat okoztak. Valamit mégis kezdeni kell a helyzettel, hogy ne legyen nagyobb a krízis.