Közélet

Folyosón térdeltették volna a dolgozókat az iváncsai akkugyárban

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szörnyű munkakörülményekről, egészen más munkakultúráról számolt be az iváncsai akkumulátorgyár két dolgozója az RTL Házon kívül műsorának. Az egyik intézkedés annyira kiverte a biztosítékot a dolgozóknál, hogy a koreai cégvezetés kénytelen volt visszavonni.

„A műszak kezdete előtt gyülekeznünk kellett volna a folyosón, és az összes operátornak le kellett volna ülnie a földre, vagy aki nem akar leülni, az le is térdelhetett volna a földre, és úgy kellett volna végighallgatni a műszakvezetőnek a beszédét” – mesélte az egyik dolgozó, és ezt túlságosan megalázónak érezték.

Beszéltek arról is, hogy nagyon szigorú biztonsági előírások vannak, főleg arra figyelnek, hogy semmi ne szivárogjon ki a gyárból. Például odabent minden papír fémszálas, vagyis kifelé becsipog az ellenőrzésen, a telefonoknak pedig le van takarva a kamerája, külön engedély kell ahhoz, hogy valaki elküldjön egy emailt kifelé.

Kifelé a biztonsági szolgálat minden egyes telefont ellenőriz. Hogyha hiányzik róla a matrica, akkor a telefont vizsgálatnak vetik alá, és jegyzőkönyv készül az esetről – mondta az egyik dolgozó, és a fotózási tilalom mellett nem szabad a benti gépekre bármint feltölteni, vagy onnan letölteni, menteni.

A koreai gyárban magyarok és koreaiak mellett ukránok, vietnámiak és kirgizek is dolgoznak, köztük a kommunikáció egyáltalán nem működik, nincs közös nyelv, kézzel-lábbal kommunikálnak. Ráadásul sokszor a koreaiak sem egyeztetnek egymással így eltérő utasításokat kapnak a dolgozók, ami azért is problémás, mert veszélyes anyagokkal dolgoznak. Arról sem adnak tájékoztatást, hogy mi az oka, az esetleges rosszulléteknek. Legutóbb idén márciusban 9-en lettek rosszul valamilyen szúrós szagú anyagtól, akkor a cég azt állította az RTL-nek, hogy karbantartási munkát végeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik