Videó: Nekifutasból rúgtak meg egy szurkolót, könnygázt fújtak a nézők közé a biztonságiak egy kazincbarcikai meccsen
1-0 arányű győzelmet aratott a Kazincbarcika vasárnap a Honvéd ellen az NB. II.-ben. A mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes, hanem sokkal inkább arról, ami a rendkívül feszült hangulatú utolsó negyed órában történt.
– írja a Sportal.hu.
A portál információi szerint a helyi biztonsági erők viperát is alkalmaztak, a könnygáz bevetésekor pedig nem voltak tekintettel arra, hogy a helyszínen gyerekek is tartózkodnak. Bár a kispesti szurkolók először elmenekültek, utána viszont ők futamították meg a biztonságiakat, majd befutottak a pályára is.
De egy másik videójukon is jól látszik, hogy mekkora balhé volt a pályán kívül, a kapu mögött:
A Honvéd egyelőre nem reagált a történtekre, a Sportal.hu-nak későbbre ígértek tájékoztatást.