Többen meghaltak az Egyesült Államok középső részén kialakult újabb tornádókban

Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt - közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok.

Az Oklahoma államot sújtó tornádók több településen szinten teljesen megsemmisítettek épületeket. A legsúlyosabb károkat Sulphur kisvárosban okozta a forgószél, amely a belváros nagy részét letarolta. Egy halálos áldozatot egy helyi bár romjai között találtak.

Kevin Stitt, kormányzó a helyszínen "hihetetlen pusztításként" írta le a látványt, és arról is beszámolt, hogy csak a településen 30 ember sérült meg, az állam teljes területén pedig mintegy 100 embert kellett sérülések miatt ellátni, amelyeket a visszahulló törmelékek, vagy összedőlő épületek okoztak.

Holdenville városban két ember vesztette életét a forgószél miatt, ami ott tucatnyi házat döntött romba, míg a negyedik halálos áldozatot egy autópálya közelében érte szerencsétlenség, hogy pontosan miként, azt egyelőre nem közölték.

A tornádók mellett a viharral járó heves esők további károkat okoztak, és mintegy 20 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.


Oklahoma államon kívül, ahol összesen több tucat helyen alakult ki tornádó, Texas, Kansas, Missouri, Arkansas államokon is heves esőkkel vonult át a viharzóna szombaton és vasárnap.

Pénteken Nebraska és Iowa államban okozott súlyos károkat a viharos időjárás, számos helyen tornádókkal. A Nebraska állambeli Omaha közelében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar, ahol számos lakóház semmisült meg, valamint egy üzemépület is részben összedőlt, ahol 70 ember tartózkodott. Az illetékesek "csodával határos szerencsének" mondták, hogy senki nem halt meg, és csak három embert kellett ellátni sérülésekkel.

Nebraska és Iowa kormányzója is államának a katasztrófa sújtotta területére látogatott, és mindketten bejelentették, hogy a károk felszámolásához és az újjáépítéshez a szövetségi kormány segítségét kérik.

A meteorológusok szerint a Nebraskában kialakult legerősebb tornádó helyenként 250 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel haladt.

Forrás: MTI

2024. április 29. 08:55
Trágyát, szemetet, cipődarabokat és műanyaghulladékot reptetett át léggömbökkel a határon Észak-Korea
Több mint 150 ilyen "csomag" szállt le a szomszédos országban.
Békéscsabai Extrém sportpálya - kihívás, adrenalinfröccs, jó közösség
Az extrém sportok szerelmesei számára új közösségi tér alakult ki Békéscsabán. A megújult Extrém Sportpályán garantá...
Cumisüvegből itatta üdítővel négyéves kislányát egy anya, belehalt a pici
A nőt közel egy évtizednyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Fürdés közben rázta halálra az áram a nógrádi nőt
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 48 éves férfi ellen, aki szakirányú végzettség nélkül elvállalta ...
Holtan találtak egy eltűnt kétéves kislányra egy szakadék mélyén
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Felhagyott korábbi életével Sipos Tamás, elárulta, mi volt a fordulópont
Sipos Tamás 50 éves korára „lenyugodott”, amihez nagyban hozzájárult lánya születése is több mint tíz évvel ezelőtt....
Tények este teljes adás, 2024. május 28., kedd
FENYEGETŐZÖTT - Meg akarta ölni az osztálytársait, a TEK fogott el egy fiatal fiút Székesfehérváron. A gyerek egy sz...
Rontás levétel trükkös módra: zaciban végezték az „elátkozott” ékszerek
A „jósnő” nem vesztegette az idejét.
Tények röviden, 2024. május 28., kedd
Tények röviden adás
Erősen felhős égbolt az ország közepén
időjárás-jelentés, 2024. május 28., kedd

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.