Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt - közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok.
Az Oklahoma államot sújtó tornádók több településen szinten teljesen megsemmisítettek épületeket. A legsúlyosabb károkat Sulphur kisvárosban okozta a forgószél, amely a belváros nagy részét letarolta. Egy halálos áldozatot egy helyi bár romjai között találtak.
Kevin Stitt, kormányzó a helyszínen "hihetetlen pusztításként" írta le a látványt, és arról is beszámolt, hogy csak a településen 30 ember sérült meg, az állam teljes területén pedig mintegy 100 embert kellett sérülések miatt ellátni, amelyeket a visszahulló törmelékek, vagy összedőlő épületek okoztak - közölte az MTI.
Holdenville városban két ember vesztette életét a forgószél miatt, ami ott tucatnyi házat döntött romba, míg a negyedik halálos áldozatot egy autópálya közelében érte szerencsétlenség, hogy pontosan miként, azt egyelőre nem közölték.
A tornádók mellett a viharral járó heves esők további károkat okoztak, és mintegy 20 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.
Oklahoma államon kívül, ahol összesen több tucat helyen alakult ki tornádó, Texas, Kansas, Missouri, Arkansas államokon is heves esőkkel vonult át a viharzóna szombaton és vasárnap.
Pénteken Nebraska és Iowa államban okozott súlyos károkat a viharos időjárás, számos helyen tornádókkal. A Nebraska állambeli Omaha közelében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar, ahol számos lakóház semmisült meg, valamint egy üzemépület is részben összedőlt, ahol 70 ember tartózkodott. Az illetékesek "csodával határos szerencsének" mondták, hogy senki nem halt meg, és csak három embert kellett ellátni sérülésekkel.
Nebraska és Iowa kormányzója is államának a katasztrófa sújtotta területére látogatott, és mindketten bejelentették, hogy a károk felszámolásához és az újjáépítéshez a szövetségi kormány segítségét kérik.
A meteorológusok szerint a Nebraskában kialakult legerősebb tornádó helyenként 250 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel haladt.
Mint azt a naphire.hu is megírta, halálos tornádó söpört végig az USA-n csütörtök éjjel is. Legalább hárman meghaltak, amikor tornádó csapott le Ohio államban, Lakeview-ban. Indiana állam rendőrsége szerint csütörtök este tornádót észleltek az Indiana állambeli Randolph megyében is. A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat pedig arról számolt be, hogy csütörtök este nyolc tornádót jelentettek hét különböző államban Texastól Ohióig.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most érkezett: Robert Fico nincs túl a nehezén, újabb műtét vár rá Egy szlovák lap szerint újabb műtét vár Robert Ficora.
- Vujity Tvrtko drámai posztja sokunk megdöbbenését öntötte szavakba a Fico-merénylet után Vujity Tvrtko a Fico elleni merényletről: Különösen megdöbbent, hogy nem kevesen örömüket fejezik ki ennek okán.
- Döbbenetes: egy hónapja figyelmeztetett Fico az ellene készülő merényletre Már egy hónapja megjövendöte az ellene készülő merényletet Robert Fico.
- Most közölte a rendőrség: elszabadult a pokol a magyar határon Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán.