Idén tavasszal újabb, 17 milliárd forint értékű beruházás-sorozat indul, amelynek keretében felújítják a műemlékvédelem alatt álló 1. Terminált.
Mexikóban tizennégy zarándok vesztette életét egy buszbalesetben - közölte vasárnap México tagállam közbiztonsági minisztériuma. A halálos baleset, amelynek 31 sérültje is volt Malinalco településének térségében történt. Egyelőre nem világos, hogy a jármű sofőrje miért vesztette el irányítását járműve felett.
Helyi sajtójelentések szerint az utasok Guanajuato mexikói tagállamból indultak zarándoklatra Chalma településére. A Mexikóvárostól délnyugatra található Santuario del Senor de Chalma a latin-amerikai állam egyik legfontosabb szentélyének számít.
Szinte minden évben történik egy-egy tragikus buszbaleset
Tavaly nyáron, júliusban történt egy több buszt érintő szerencsétlenség. Két busz ütközött össze Brno közelében a D2-es autópályán. Az egyik érintett autóbusz, egy menetrend szerinti Flixbus járat, amely épp Budapestről tartott Prága felé, ebbe szaladt bele a másik háturól. Ebben a tavalyi balesetben egy ember meghalt, 76-an megsérültek, közülük 14-en súlyosan. Az első vizsgálat alapján a hátulról érkező busz vezetője szívrohamot kaphatott, ezért nem tudott fékezni, de a baleset körülményeit még tovább vizsgálták.
De nem ez volt 2023-ban a legsúlyosabb eset. Nem sokkal korábban, május 15-én Szlovákia területén egy magyar utasokat is szállító autóbusz egy kamionnal ütközött. A balesetben egy 56 éves férfi meghalt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen és 37-en könnyebben sérültek meg. A sérültek között magyarok is voltak.
Arra a 2022-es augusztusi esetre is bizonyára sokan emlékeznek, amelyben lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek. A buszon 42 utas és két sofőr tartózkodott, mind lengyel állampolgárok. A zarándokutat a Szent József Katolikus Testvériség szervezte, és az utasok között három pap, valamint hat apáca is volt.
2021 novemberében egy észak-macedóniai turistákat Isztambulból hazaszállító busz felborult és égni kezdett egy bolgár autópályán. A tragédiában 46-an haltak meg, köztük 12 gyerek. Heten élték túl a balesetet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Valószínűleg azt a magyarországi esetet sem felejtették még el sokan, amikor 2021-ben árokba borult egy autóbusz az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében. A buszbalesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek. A buszon ötvenhatan utaztak. Az eset kapcsán akkor megszólalt a Magyar Utazási Irodák Szövetsége és az Idegenvezetők Klubja is.
A turistákat szállító buszos balesetek kapcsán gyakran felmerül, hogy a buszsofőrök jellemzően az 50 pluszos korosztály tagjai, a munka jellegénél fogva megterheli az egészséget. Az egészségi állapot felmérések elégségessége, az utazásszervezők árképzése, a biztonság buszokon, illetve a kártérítések behajtásának nehézsége szintén a fellángoló diskurzushoz tartozó jellemző témák.
Idén is történt már több eset Európában is, amikor turistabuszt ért baleset. Március végén letért az autópályáról, és az oldalára borult egy Berlinből Svájcba tartó autóbusz Németországban, a súlyos balesetben négyen meghaltak. Ugyanazon a héten ennél is szörnyűbb tragédia történt: negyvenöten haltak meg egy buszbalesetben a Dél-afrikai Köztársaságban, amikor a busz lezuhant egy hídról, majd kigyulladt a hegyoldalban. Egy nappal később pedig arról érkezett hír, hogy Németországban újabb távolsági busz szenvedett balesetet, 20 ember megsérült:
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jobban jár, aki előre megveszi a vonatjegyét pünkösdkor
- Hiába a német recesszió, évtizedek óta a legnagyobb fizetésemelés jön a Bundestagban
- Drágábban építkezünk kevesebbet
- Fontos határidő jár le ma délután
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók