Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött kissé a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a múlt péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a hetet erősebben kezdte az egy héttel korábbi nyitásnál is.
Hétfő reggel hét órakor 392,21 forinton állt az euró jegyzése a múlt péntek este hat órai 392,42 forint után. A dollár jegyzése 365,50 forintra csökkent 367,21 forintról, a svájci franké pedig 401,31-re 401,62 forintról. Hétfő reggeli jegyzésén a forint 0,5 százalékkal állt erősebben az egy héttel korábbi kezdésnél az euróval és 1,2 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Az év eleje óta a forint 2,3 százalékkal gyengült az euróval, 5,2 százalékkal a dollárral szemben, de 2,7 százalékkal áll erősebben a svájci frank ellenében.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál
- Pénzmosásra nyitott bankszámlát - most bíróság elé kell állnia
- A kínai és az orosz elnök szerint kapcsolatuk ad stabilitást a világnak
- Közös fejlesztésbe kezd Japán három legnagyobb autógyára
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén